Háttéranyagok a 2003. október 2-ai továbbképzéshez

 

1. téma

2. téma

Előadó: Pap Zoltán teológus, ev. lelkész

Beke Judit tanár, esztéta, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola

Biblia a neten

a  Károli-Biblia teljes szövege, keresőkkel

Beke Judit
A néven szólítás ünnepe
(tanulmány az Iskolakultúrában)

 

Elemzett szövegek:

Ésaiás könyve, 5. rész 1-7.: Az Úr hálátlan szőlője és az ő bűntetése

Máté evangéliuma 20. rész 1-16.: Példázat a szőlőmunkásokról

Székely Magda: Mártír

(itt olvashatók )

 

 

Ésaiás könyve, 5. rész 1-7.: Az Úr hálátlan szőlője és az ő bűntetése

  1. Hadd énekelek kedvesemrõl, szerelmesemnek énekét az Õ szõlõjérõl! Kedvesemnek szõlõje van nagyon kövér hegyen;
    Jer. 2,21., Mát. 21,33., Luk. 20,9.
  2. Felásta és megtisztítá kövektõl, nemes vesszõt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sõt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szõlõt terem, és az vadszõlõt termett!
  3. Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szõlõm között!
  4. Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?!
  5. Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szõlõmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kõfalát, hogy eltapodtassék;
    Zsolt. 80,13., Zsolt. 80,14.
  6. És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esõt ne adjanak!
  7. A seregek Urának szõlõje pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Õ gyönyörûséges ültetése; és várt jogõrzésre, s ím lõn jogorzás; és irgalomra, s ím lõn siralom!
    Jer. 31,20.

 

Máté evangéliuma 20. rész 1-16.: Példázat a szőlőmunkásokról

 

  1. Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az õ szõlejébe.
    Mát. 21,33.
  2. Megszerzõdvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé õket az õ szõlejébe.
  3. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piaczon álltak vala.
  4. És monda nékik: Menjetek el ti is a szõlõbe, és a mi igazságos, megadom néktek.
  5. Azok pedig elmenének. Hat és kilencz óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék.
  6. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván?
  7. Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szõlõbe, és a mi igazságos, megkapjátok.
  8. Mikor pedig beestveledék, monda a szõlõnek ura az õ vinczellérjének: Hívd elõ a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsõkig.
  9. És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt võnek.
  10. Jövén azután az elsõk, azt gondolják vala, hogy õk többet kapnak: de õk is tíz-tíz pénzt võnek fejenként.
  11. A mint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen,
  12. Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlõkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hõségét szenvedtük.
  13. Õ pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerzõdtél-é meg velem?
  14. Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked.
  15. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?
    Róm. 9,16., Róm. 9,21.
  16. Ekképen lesznek az utolsók elsõk és az elsõk utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, + de kevesen a választottak.
    Mát. 19,30., Márk. 10,31., Luk. 13,30., Mát. 22,14.

 

 

       Székely Magda: Mártír

 

Állótüzek tölcsérein

lebeg az iszonyatos trónus.

Szeráfok és griffek helyén

ők állanak, ragyog a csontjuk.

Kezek idétlen erdeje

hadar az űrben, vézna szárnyak,

eleven botként lengenek

a fényküllőjű némaságban.

 

Sűrűsödik a levegő,

szálhoz kötődik a magasság.

Fokokra szakad, kifeszül,

én támasztom a létra alját.

Szétporlik alattam a föld,

de fönn az ég ércnél keményebb,

s kongatni kezdi kórusát

az üdvözültek énekének:

 

Szent, szent, szent vagyok én, merő gáz a testem,

szappan és gáz, szappan és gáz, az én glóriám iszonyatos.

 

Egy lapnyi tűz, ennyi az arcuk, –

ki különbözteti meg őket?

Lobog az ég, ruhátlanul

lobog az eleven enyészet.

A harminckilós kerubok közt

ő is ott áll, melyik az arca,

egy lapnyi tűz – hatmillió

egyforma fénye eltakarja.

 

Suhog a létra, ragyogó

fokai a magasba visznek.

Keskenyedő talpa a föld,

csúcsa nekifeszül a tűznek.

És megragadnak odafenn,

én nem akarom, de hiába,

és belevájom fogamat

az oltár szörnyű parazsába.

 

Hatmillió ércoszlop izzik,

ki tudja már, melyik az anyja?

Gyűrűzik, felkél, fut a láng,

s csontjaimat megrohanja.

Imhol vagyok, imhol vagyok,

megjárva minden torlaszoknak

hegyét és árkát, itt vagyok,

s lobogok, mert ők is lobognak.

 

(Székely Magda: Kőtábla. Bp., Magvető K., 1962, 9-10. o.)