Hírharang archívum

A Hírharang 5. száma rtf formátumban

 

 

HÍRHARANG

A MAGYARTANÁROK EGYESÜLETE

HÍRLEVELE

 

IV. évfolyam 1. szám                                    2003. október

 

Kiadja a ME Választmánya

Szerkeszti: Tamás Ferenc

A szám létrehozásában közreműködött Arató László, Fekete Gabriella, Fenyő D. György

 

 

Fájdalommal búcsúzunk Balassa Pétertől, a nagyszerű tanártól és tudóstól, sokunk Mesterétől, Egyesületünk hívétől,

támogatójától, rendezvényeink gyakori előadójától.

Immár csak könyveiből tanulhatunk tőle.

Búcsúzunk kollégánktól, Huszár Júlia tanárnőtől – Julitól – is, aki leghűségesebb és legodaadóbb tagjaink egyike volt.

Emléküket szeretettel őrizzük.

 

 

 

TARTALOM

KRÓNIKA... 2

² Bor – Tabán – Irodalom című konferenciánkról 2

² A magyar diákok szövegértése. 2

² Mándy – Mészöly – Kertész. 2

² Mozgókép- és médiaoktatási konferenciák. 3

² Nyári módszertani tábor 4

OKTATÁSPOLITIKA... 4

A kétszintű érettségi részletes követelményeinek munkálatai 4

ESSZÉPÁLYÁZAT.. 5

VISSZANÉZŐ... 6

A 2003. április 5-ödikén tartott konferencia bevezetője. 6

NAPTÁR... 6

Az Egyesület programjai 6

HÍREK... 7

DOKUMENTUM... 7

Állásfoglalás az Országos Érettségi Vizsgabizottság részére a kétszintű magyar nyelv és irodalom érettségi csökkentett részletes követelményrendszeréről 7

 

 

KRÓNIKA

² Bor – Tabán – Irodalom című konferenciánkról

     (2002. november 16.)

     A litera internetes irodalmi portál beszámolója

                                                                           (Forrás: http://www.litera.hu/terepjaro/helyszini/8551.html)

 

    Genius loci

Az Egyesület, amely hatéves fennállása alatt számtalan módon bizonyította a hitetlenkedőknek, hogy a magyartanítás nem száraz tevékenység, most még messzebbre merészkedett: borkóstolóval egybekötött szakmai konferenciát rendezett a Virág Benedek-házban, a Tabáni Terasz étterem borpincéjében.

    A hangulatos mécsesfény mellett helyet foglaló közönség Fenyő D. György bevezetőjének köszönhetően azonnal megízlelhette a magyar költészetben permanensen jelen lévő anakreóni hagyományt. Ezután Margócsy István lenyűgözően szakszerű és élvezetes előadásában kiemelte: az anakreontika hasznosságát az adja, hogy a nem kanonizált mulatóénekrendet beemelte az ún. „magas” irodalomba, legitimizálva a „mulató költő”-szerepet. Így történhetett, hogy soha nem látott mértékben elterjedt az író-olvasó találkozó 19. századi prototípusa, a cigányzenével kísért sírva vigadás (a korabeli szlengben: dalidó – Jókai Mór). Bár ennek hanyatlását igazán sajnálhatjuk, némileg kárpótolhat, hogy az anakreóni maszkot az álarckereső költők – Radnótitól Kovács András Ferencig – mind felpróbálták a 20. században is.

    Géczi János a tőle megszokott természettudományos alapossággal dolgozta fel a témát. Tanulmányának kiindulópontja Hamvas Béla egyik esszéje, A bor filozófiája volt, de felidézte a szőlő- és bortrópusok eredetét és a „Tokaj mint a felsőfok” elnevezésű, sajátosan magyar nyelvi képződményt is. Szó esett továbbá egy ironikus hangvételű Ady-publicisztikáról és Juhász Gyula 1909-ben írt Bujdosó Balassi című verséről, melynek első sora („Bort ide, korcsmáros: tokajit, pirosat!”) erőteljes derültséget keltett a hallgatóság soraiban.

    Császtvay Tünde Czilinder és borgőzös katzenjammer címmel finom humorral interpretált számos korabeli törvény- és újságidézetet, illetve a

Verstár

ból, valamint a Jókai- és a Mikszáth-CD-ROM szövegéből származó szóelőfordulások (bor, sör, pálinka) alapján elemezte a századvégi értelmiség kirúgásait és berúgásait.

    A szünet után Kőrizs Imre némiképp rapszodikus és az eredeti címmel (Az ősz Tokaj és a mádi aranygerezd) legfeljebb asszociatív viszonyt létesítő előadása következett. A gyakori elkalandozásért szépséges latin idézeteket és szómagyarázatokat kaptunk cserébe, miközben Horatius-képünk is tovább árnyalódott-gazdagodott (ki gondolta volna például, hogy a Thaliarchus-óda „bőkezűbben” szava a „hát, már eleget ittunk, de azért még hozzál fel” gesztusát sűríti magába?).

    Saly Noémi valódi lokálpatriótaként beszélt a Tabán és Krúdy nehezen tisztázható viszonyáról; korrekt és mégis megható módon vázolta fel a városrész történetét és irodalmi pályafutását a kezdeti horrortörténetektől a Zuboly könyve és A vörös postakocsi (1913) „szép, de legalábbis szerethető” Tabán-képéig. Kivételes érzékkel választott idézetei a „köszvényes székek”-ről és a „halálosan fáradt kőolajlámpák”-ról sokáig megmaradnak a hallgató emlékezetében.

    Alexa Károly először a borivás maszkulin, „macsó” jellegét emelte ki, majd beszélt a borhiányról mint ihletforrásról, és elképesztő szőlőmeséket-boranekdotákat elevenített fel. Neki köszönhettük továbbá az egész délelőtt legfrappánsabb mondatát („Hogy mi a bor, azt hadd ne definiáljam...”).

    Fenyő D. György kezdeti felvetését, miszerint igen jó lenne, ha az Egyesület születésnapi évfordulói örömet is adnának minden magyartanárnak, csak támogatni tudjuk. Hasonló – örvendetesen interdiszciplináris – konferenciák sorát kívánjuk, és gratulálunk a Bor – Tabán – Irodalomhoz. (Ergo bibamus! Tehát igyunk!)

 

Székely Judit

 

² A magyar diákok szövegértése

című konferenciánkat 2003. február 15-én rendeztük meg az Országos Széchényi Könyvtárban. A konferencia alcíme – Helyzetkép és teendők – arra utalt, hogy az elmúlt egy-két évben nyilvánossá vált PISA-vizsgálatok a legszűkebb szakmai nyilvánosság körén túl is érzékelhetővé tették, hogy a magyar diákok szövegértési és -alkotási képességeivel baj van. Ebből az a következtetés adódott, hogy a magyartanároknak pontos helyzetképet kell kapniuk arról, milyennek is mutatják a nemzetközi és hazai vizsgálatok tanítványaink magyar nyelvi (elsősorban szövegértési) képességeit és tudását. Majd ezt követően érdemes lesz számba venni, milyen következtetések adódnak mindebből, illetve milyen feladatok hárulnak a magyartanár-társadalomra.

    A PISA 2000 vizsgálatról és a korábbi olvasásmérésekről a vizsgálatot végző munkacsoport két tagja, Auxné Bánfi Ilona és Rábainé Szabó Annamária beszélt. A konferencia időpontjában még csak egy gyorsjelentés volt ismert (Új Pedagógiai Szemle, 2001/12., 2002/1, www.oki.hu). Azóta újabb elemzések jelentek meg az Új Pedagógiai Szemlében (A PISA-sokk, 2003/3) és az Iskolakultúrában (Hogyan mérte a PISA 2000 az alkalmazásképes tudást? 2003/4., www.iskolakultura.hu), másrészt önálló könyvként is (Vári Péter szerk.: PISA-vizsgálat 2000., Műszaki Kiadó 2003).

    Az ezt követő előadás az 5. és 9. osztályos, ún. kompetenciamérések tanulságairól szólt (Pála Károly), és a nemzetközi méréseket a hazaiakkal összekapcsolta. Ily módon világossá vált, hogy olyan romló tendenciáról beszélhetünk, amelynek jeleit a hazai vizsgálatok már korábban is jelezték.

      A négy délutáni szeminárium közül az egyik gyakorlati ismerkedés volt a PISA-tesztek-kel (Fenyő D. György), pontosabban azok néhány feladatával, olyanokkal, ame-lyeket a nemzetközi PISA-központ nyilvánosságra hozott. Két szeminárium foglalkozott az  anyanyelv  tanításának új  területeivel:  Aczél Petra retorikai  feladatokat  mutatott be, majd ezekhez kapcsolódó módszertani tapasztalatokról számolt be, Szikszainé Nagy Irma pedig szövegtani gyakorlatokat oldatott meg a hallgatókkal. Petőné Nagy Csilla egy szövegértési programot ismertetett (Írás és olvasás a kritikus gondolkodás szolgálatában), és feladatokat végeztetett a hallgatókkal.

    A szűkebben vett szakmai munkát egy oktatáspolitikai kérdésről való eszmecsere követte. Kissné Spira Veronika ismertette az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság javaslatát a Nemzeti alaptanterv revíziójára (lásd Új Pedagógiai Szemle, 2002. december; www.oki.hu). A NAT áttekintése és korrekciója a törvény szerint szükségessé vált, és utóbb az itt ismertetett munkaanyag képezte a Nemzeti alaptanterv átdolgozásának alapját.

    A konferencia elnöke délelőtt Arató László, délután Fenyő D. György volt.

    Ezúton is köszönetet mondunk az Országos Széchényi Könyvtárnak és osztályvezetőjének, Kiss Barbarának a konferencia nagyszerű körülményeiért és a lebonyolításban nyújtott segítségért.

 

² Mándy – Mészöly – Kertész 

      Irodalmi konferencia és szakmai nap, 2003. április 5.

             A litera beszámolója           (forrás: http://www.litera.hu/terepjaro/helyszini/8712.html)

 
             „Konok igazmondók”

Miközben kint percenként váltotta egymást a madárcsicsergéses tavasz és a legzordabb téli szélvihar, a Politikatörténeti Intézet egy zsúfolásig megtelt termében a Magyartanárok Egyesülete megrendezte idei második konferenciáját. A nap ismét a magas színvonalú szakmai felkészültség és a fesztelen hangulat jegyében telt, örömteli találkozásokkal, módszertani vitákkal és továbbgondolható ötletekkel tarkítva. A közönség számára azonban a legszórakoztatóbb, egyúttal a legmegnyerőbb elem valószínűleg mégis az előadók különféle okokból eredő szorongásának, in concreto mikrofonfóbiájának ecsetelése volt.

    Tamás Ferenc egyszerre spontán és nagyon átgondolt bevezetőjében őszinte megkönnyebbülésünkre kijelentette: igaz ugyan, hogy Mándy, Mészöly és Kertész kortársaink, de semmilyen szempontból nem tekinthetők „csoportnak”, legfeljebb annyiban – és ez igen sokatmondó tény –, hogy hajdan mindhárom író helyét „a pálya szélén” jelölték ki. Valóban félő manapság, hogy valamely oktrojált közös nevező alapján a három író egy irányzatba kerülhet – s hogy ez az aggodalom nem egészen alaptalan, arra a Mándy mozi megnyitásakor elhangzott szöveg a legjobb példa (vö.

Megnyílt a Mándy mozi

 [litera, 2003. március 27.]). Az efféle erőltetett és hosszadalmas elemzések helyett azonban Tamás Ferenc a jelen írás címéül szolgáló tömör és frappáns jellemzést választotta.

    Elsőként Szollát Dávid beszélt Mészöly Miklósról. Grendel Lajos monográfiájának (A tények mágiája, Kalligram Kiadó, 2002) egyik tételével vitázva, több szöveghely kiemelésével mutatott rá, hogy az ún. „pannon prózát” nem az újrealizmus fogalmával lehet igazán termékenyen vizsgálni. Mészöly narratív technikája, történelemszemlélete ennél sokkal bonyolultabb, ha úgy tetszik, megtévesztőbb: elegendő, ha a Filmből vagy a Volt egyszer egy Közép-Európa című kötet első mondatából indulunk ki („Úgy lehetne elképzelni, ahogy a valóságban is volt”).

    Gelencsér Gábor, miközben a közönség nosztalgikus morajlása közepette Elek Judit és Sándor Pál Mándy-filmjeit, valamint Szabó István hasonló karakterű alkotásait idézte fel, megállapította, hogy a Mándy-szövegvilág igen erőteljes hangulata jobban hat az adaptációkra, mint maguk az egyes művek.

    A szünetben valamennyi jelenlévő magyar szakos ismerősünkkel alkalmunk nyílt fejenként két percben összefoglalni és összefoglaltatni az elmúlt pár hónap eseményeit – ezért és a büféasztalért (pogácsa: 20.-; szendvics: 100.-) külön hála a szervezőknek.

    Méltán aratott zajos sikert Vári György Csutak és a szövegirodalom című keretes szerkezetű előadása, mely belopta a terembe a „Múlnak a gyermekévek” című örökbecsű darabot mint intertextust. Szerencsére a vállaltan szubjektív, az egykori gyerekolvasó és a gyakorló tanár szempontjait váltogató monológban még a Roland Barthes-idézetek sem tudtak jelentős kárt tenni. A megbocsátható mértékben elkalandozó előadás leginkább megörökítésre érdemes bon mot-ja – „Nemecseknek meg kellett halnia ahhoz, hogy Csutak felnőhessen” – Mándy pátoszmentessége kapcsán hangzott el.

    Kaposi Dávid Narratívátlanul címmel azt vizsgálta, hogy miként viszonyul a Sorstalanság más holokauszt-szövegekhez (a szóbeli tanúságtételeket, trauma-emlékezéseket is ideértve). Szembeállította Köves Gyuri aheroikus életszemléletét az életben maradás azon hősies toposzával, amely például Radnóti Miklós Erőltetett menet című versének emlékképeiben fogalmazódik meg.

    Balassa Péter és Margócsy István, az Egyesület gyakori előadói betegségük miatt kénytelenek voltak a konferencia előtt egy nappal lemondani a részvételt. Ennek a vis majornak köszönhettük Fenyő D. György (kevesebb, mint?) 24 óra alatt elkészült „vázlatát”, melyben bravúrosan olvasta össze Semprun A nagy utazását és Wiesel Az éjszaka című művét a Sorstalansággal.

    A Magyartanárok Egyesületének konferenciáit immár hagyományosan kitűnő előadások és színvonalas irodalmi-oktatáspolitikai viták jellemzik, de feltétlenül meg kell említenünk az adott tematikához kapcsolódó briliáns műelemző szemináriumokat is: egy-egy ilyen kétórás szeánsz maga a szakmai megerősítés és inspiráció, amely rádöbbenti az embert arra, amit az egyetemi évei alatt olykor hajlamos elfelejteni: hogy irodalmat tanítani fantasztikus élmény.

 

Székely Judit

 

Műelemző szemináriumot tartottak: Arató László, Fenyő. D. György (Kertész Imréről), Pethőné Nagy Csilla (Mészöly Miklósról) és Tamás Ferenc (Mándy Ivánról). – Honlapunkon olvasható Fenyő D. György és Kaposi Dávid előadása, Tamás Ferenc levezető elnök bevezető szövege lapunk Visszanéző rovatában is.

 

² Mozgókép- és médiaoktatási konferenciák

Egyesületünk az előző közgyűlés óta két mozgókép- és médiaoktatási konferenciát is szervezett. Mindkettőt Horváth Beáta irányításával – s mindkettőt az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájával közösen. A megfigyelt nézés sorozat IV. és V. részének közös újdonsága volt még, hogy mindkettő két napig tartott, s hogy mindkét alkalommal az Örökmozgóban tartott (szombati) plenáris előadásokat pénteken az ELTE Radnóti Gyakorlóiskolában tartott nyilvános bemutató órák előzték meg.

    ² A megfigyelt nézés IV. – A kultuszfilm és a Mátrix az oktatásban című konferencia első napján, 2003. május 16-án Horváth Beáta hetedikesekkel, Beke Judit a 11. évfolyam diákjainak egy csoportjával elemezte a Mátrixot – természe-tesen más-más szempontból. A keretezés funkciója mindkét órán jelentős szerepet kapott, illetve a keretezés kapcsán kint és bent, virtuális és valóságos világ viszonyá-ról, a képbeli képről esett szó. A tizenegyedikesek óráján archetípusok és filmképek filmműfajok (műfajfilmek) és klasszikus mitológiák viszonyáról bontakozott ki élénk eszmecsere. Ezután Horváth Beáta vezetésével 10-11-es diákok elemezték a kameraállás és a keretezés szerepét, illetve kép és szöveg egymással termékeny feszültségben lévő viszonyát Tarantino Ponyvaregényének nyitó- és zárójelenetében. A bemutató órák után az órákat látogató és tartó tanárok között elsősorban a Mátrix eklektikus filozófiájának értékéről bontakozott ki eleven beszélgetés. A megbeszéléssel egybekötött bemutatóórák iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Az ilyesfajta nyílt médiaóráknak egyelőre alighanem hézagpótló szerepe van.

    Szombaton nyitóelőadásában György Péter arról meditált, hogy nemzeti történelmünk és ennek eddigi kultuszai mind kevésbé teszik lehetővé a közös kultikus figurák és történetek érzelmi közösséget erősítő harmonikus kultuszát. Varró Attila Cyberkultúra és Mátrix című előadásában többoldalúan definiálta a kultuszfilm jelenségét, majd határozottan vitatta a választott mű kultuszfilm-mivoltát, sőt bizonyos mértékig eredetiségét is megkérdőjelezte néhány olyan filmbejátszással, amelyekben a Mátrixból közismert szemléleti, motivikus vagy filmnyelvi elemek már jóval a film elkészülését megelőzően megjelentek. Réz András a Mátrix első részének elkötelezett híveként a folytatással, a második résszel kapcsolatos aggodalmainak, rossz benyomásainak adott hangot Válaszd a vörös kapszulát! című előadásában. Sugár János Az analfabéta írógépe című előadása egy kibernetikus műalkotást mutatott be, majd a számítógépes mozgókép-művészet új lehetőségeit körvonalazta. Csányi Vilmos Teremtett világok című előadásában az ember (antropológiai sajátosságként felfogható) kulturális világkonstruálását és a Mátrix speciális világkonstrukció-képzetét hasonlította össze – előadása végén felvetve azt a lehetőséget, hogy a film befejezése nyitott, kétértelmű, s a lebontott virtuális világ mögötti, valóságként definiált világról is kiderülhet, hogy az csak egy másik konstruált-virtuális világ. Ranschburg Jenő Álom és valóság: a kibertér című előadásában a felnövekvő gyermek és kamasz még bizonytalan realitásérzékének, erősödő realitásszükségletének és a Mátrix valóságrelativizálásának esetleg létrejövő negatív kölcsönhatásáról elmélkedett. Hartai László Kultuszfilm-csírák című előadá-sában részletes és illusztrált elemzését adta az Amélie csodálatos élete című „kultusz-film-gyanús” alkotásnak. Ezután Arató László és Hartai László vezetésével közép-iskolások és egyetemisták beszélgettek a kultuszfilm mibenlétéről, saját kultuszfilm-tapasztalatukról.

    ² A megfigyelt nézés V.: A magyar filmkánon – Jeles András, Tarr Béla című szakmai konferenciára 2003. október 10-én és 11-én került sor. A pénteki, Magyar filmek az oktatásban – Bemutatóórák alcímű részben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában három tanár négy óráját tekinthették meg az érdeklődők. Igazi „teltház” volt minden órán. A hetedikesek Huszárik Zoltán Capriccióját  elemezték Horváth Beáta (ELTE Radnóti) vezetésével, Jancsó Miklós Szegénylegé-nyek című klasszikusáról Ozorai Judit mutatott be mikrotanítást saját tanítványaival, a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola 12. osztályos diákjaival. Beke Judit  (ELTE Radnóti) tizenegyedikes tanítványai Makk Károly Szerelem című filmjében az elbeszélő montázs és az asszociatív gyorsmontázs váltogatását vizsgálták. Horváth Beáta tizenegyedikesei Jeles András A kis Valentinójának néhány jelenetében dokumentarizmus és fikció viszonyát elemezték, azt hogy milyen film-nyelvi elemek keltik a dokumentum, melyek a fikció hatását – s hogyan működnek kétféle irányban is mindezen elemek. A bemutatóórákat Gelencsér Gábor Szélső értékek – A kánonképzés problémái a magyar filmtörténetben című előadása követte, mely azt bizonyította, hogy a 70-es évek legjelentősebb, kanonikus alkotásai éppen a korabeli film – a kortársak számár szinte ismeretlen – peremvidékéről származnak: Erdély Miklós Verziókja, Bódy Amerikai anziksza és Jeles A kis Valentinója.

    Másnap az Örökmozgóban Szegedy-Maszák Mihály Kánon és filmkánon című előadása nyitotta a konferencia második napját. A jeles irodalomtudós remek Buster Keaton-filmidézettel alátámasztott előadásában arra mutatott rá, hogy a filmkánon szóösszetétel elő- és utótagja között milyen erős ellentmondás feszül, hiszen a film anyagilag és technikailag mulandó, míg a kánon egyik meghatározó vonása éppen a maradandóság. Emellett annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy a globalizáció és az angol nyelv térfoglalása következtében a nemzeti filmművészetek, filmkánonok esélyei nem túl kedvezőek. Varga Balázs filmtörténész A 12-es csapdája - a magyar filmtörténeti kánon problémái című előadásában az 1968-as és a 2000-es „Budapesti 12” néven emlegetett toplistát vetette össze. Kovács András Bálint Tarr Béla viszontagságos fogadtatástörténetét vázolta, kitérve a magyar filmgyártás és filmkritika korlátjaira s a hazait messze megelőző nemzetközi kanonizációra és recepcióra. Halász Péter a filmzene, a zenei idézet különböző funkcióira, típusaira hozott frappáns és megvilágító példákat: többek között az Oldás és kötésből, az Apából és Huszárik Szindbádjából. Szíjártó Imre Filmkánonok a magyar és a külföldi mozgóképoktatásban című előadásában a kánon állandó és változó elemeit vizsgálta három magyar tankönyvben. Ezután a résztvevők választhattak Tarr Béla Werckmeister harmóniák című „kanonikus alkotásának” megtekintése és a Beke Judittal, Horváth Beátával és Orozai Judittal folytatott módszertani beszélgetés között.

 

 ² Nyári módszertani tábor

Hogyan kezdjünk hozzá című táborunkat hatodszorra rendeztük meg, ez alkalommal Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának Kollégiumában (2003. június 30. – július 4.). A csoportfoglalkozások középpontjában a szonett hagyománya állt. A helyszín és a téma egyaránt ihlette, hogy költő-vendégünk Bertók László legyen, akivel egy rendkívül tartalmas, szép estét tölthettünk együtt. Számos költő szonettjei és Bertók költészete mellett foglalkoztunk nyelvészettel (Nádasdy Ádám nyelvészeti írásai alapján), elemeztünk novellát (Hrabal: Átlényegítők), gyakoroltuk a dolgozatjavítást, volt foglalkozás a PISA-tesztekről, a média-hírek elemzéséről és a kétszintű  érettségiről. A közösen megnézett és megbeszélt  játékfilm az idén Rogozskin Kiskakukkja volt. Egy igen érdekes estét Ágoston Zoltánnal töltöttünk el, aki a pécsi Jelenkor irodalmi folyóirat szerkesztője. Az ő jóvoltából e folyóirat több számához is hozzájuthattak a kollégák. Várkonyi Balázs művészettörténész szakavatott vezetésével néztük meg a Modern Magyar Képtár anyagát. Csoportfoglalkozás keretében beszélgettünk Schaár Erzsébet szobrairól, majd végig is sétáltunk az „utcán”. Mivel ettől az évtől egy nappal hosszabb lett a tábor, így több idő jutott kötetlen város- és múzeumnézésre, beszélgetésekre, valamint az akkreditációban előírt önálló munkák elkészítésére. A szemináriumvezetők Arató László, Fenyő D. György, Stribik Ferenc és Tamás Ferenc voltak, a szervezés és a lebonyolítás munkáját Fekete Gabriella és Beöthy Zsófia végezte. Menet közben vált a tábor mottójává a Babits-idézet: „szonett, aranykulcs” – ezt tárgyiasítva (Fekete Gabriella leleményes beszerző-akciójának köszönhetően) egy-egy aranykulcsot kapott emlékül az 53 résztvevő. – A táborban készült fotók megtekinthetők honlapunkon.

 

OKTATÁSPOLITIKA

A kétszintű érettségi részletes követelményeinek munkálatai

 

Egyesületünk felkérést kapott, hogy képviselője útján vegyen részt a kétszintű érettségi részletes vizsgakövetelményei tervezetének felülvizsgálatában, a túlméretezett vizsgaanyag csökkentésében. A Horváth Zsuzsa (KÁOKSZI) vezette bizottságba Szabó Pap Edit tagtársunkat delegáltuk. A hivatalos felkérés a KÁOKSZI-ból 2003. január elején érkezett meg, s képviselőnket bizottsági ülésre először február közepén hívták meg. Sajnálatos és érthetetlen módon észrevételeit és javaslatait a bizottság nem kellőképpen vette figyelembe (kilencoldalas írásos anyagát külön nem tárgyalta), így minden hősies erőfeszítése ellenére olyan szabályozás született, amelyet sem ő, sem a választmány nem tartott elfogadhatónak.

 

Többek között az alábbi kifogásokat fogalmaztuk meg:

·       A magyar nyelvi követelményekbe úgy kerültek bele új területek, hogy a régiek éppolyan súllyal és részletességgel maradtak meg, mint korábban, s megmaradt az irodalomtörténeti tananyag zöme is; a készségfejlesztésre nem jut megfelelő idő, így az anyanyelvi nevelés és általában a magyartanítás modernizációja csak szlogen marad.

·       Az irodalom követelményrendszerében – az érettségi általános követelményeihez képest – háttérbe szorult a modernebb, olvasóbarát, nem irodalomtörténeti szempont érvényesítése.

·       Az emelt szintű írásbeli vizsga egyértelműen a lexikális ismereteket tolja előtérbe (a tárgyi tudást ellenőrző teszttel, amely egyetlen – természetesen előre nem kijelölt – szerző és irodalmi kapcsolatai kimerítő ismeretét kéri számon).

·       Túlméretezettnek tartjuk, hogy a teszt mellett három szövegalkotási feladatot kell megoldania a vizsgázónak.

·        Szabályozatlanok a vizsga külső körülményei, rosszak a pontszámok arányai, követhetetlenül keverednek a „puha” és a „kemény” elemek az értékelésben.

·       Elbizonytalanítóan pontatlan a szabályozás nyelve: nem világos, mit takarnak az egyes fogalmak, így nem tudni, pontosan mit is vár el tanulóinktól a vizsga.

 

(A szűkebben vett szakmai kifogásokat részletesebben lásd a Dokumentumok rovatban!)

    Mivel mindezeket súlyos problémáknak, s nem csupán hibáknak tartjuk, 2003 márciusától kezdve rendszeresen jeleztük az oktatásügy vezetőinek, hogy az Egyesület számára elfogadhatatlan a részletes szabályozás tervezete. Ekkor még úgy tűnt föl, ügyünk nincs veszve: a minisztérium illetékesei késznek mutatkoztak egy problémafeltáró és a feladatok irányát kijelölő megbeszélésre, melyen az érettségi felülvizsgálatát végző bizottság vezetője, az Egyesület képviselői és a minisztérium munkatársai vesznek részt.

    Sajnálatos és érthetetlen módon erre a megbeszélésre csak hónapokkal később, júniusban (!) került sor. Az értekezleten részt vettek az Irodalomtörténeti Társaság Tanári tagozatának vezetői is. Mindkét tanárszervezet elutasította a részletes követelmények tervezetét, igaz, mást és mást bíráltunk benne. Egyesületünk Választmánya erre a megbeszélésre elkészítette a részletes követelmények módosított változatát, vagyis (kényszerűen) elfogadva a bizottság létrehozta szabályozás szerkezetét, megpróbáltuk kiiktatni a legsúlyosabb hibákat. Megállapodás született arról, hogy a bizottság vezetője áttanulmányozza javaslatainkat, s rövid időn belül újabb megbeszélésre kerül sor.

    A második egyeztetésen, július elején részt vett a Minisztérium által felkért szakértő, Honti Mária is, aki összehasonlította a két szabályozás-tervezetet, és javaslataink zömét jelentősen jobbnak vagy legalábbis elfogadhatóbbnak ítélte, mint az eredeti változatot.

    Július végén kaptuk telefonon a hírt a minisztériumból: időhiány miatt (!) az eredeti (általunk elutasított, s közben a közlönyben már megjelentetett) változat lesz hivatalos dokumentum. Vesztettünk: a hivatal és az ő mechanizmusai erősebbnek bizonyultak az Egyesület és Honti Mária szakmai érveinél. E helyütt is hangsúlyozzuk: az érvényben lévő részletes követelményrendszer Egyesületünk egyet nem értő véleményével született meg.

 

 

 

 

 

ESSZÉPÁLYÁZAT

 

 

² KERTÉSZ IMRE - PÁLYÁZAT DIÁKOKNAK ²

 

A Magyartanárok Egyesülete és a Liberális Fiatalok Társasága

 

esszéíró pályázatot

 

hirdet 10-12. évfolyamos budapesti középiskolások számára.

 

Téma:

Kertész Imre Az angol lobogó című elbeszélésének

elemzése, értelmezése

 

 

Terjedelem: 5-6 gépelt oldal (kb. 9000 leütés)

 

Beadási határidő: 2004. február 2.

 

A dolgozatokat elektronikus vagy hagyományos módon is

lehet küldeni.

 

Címünk:

e-mailen: angol.lobogo@mailbox.hu

 

postán:

Magyartanárok Egyesülete, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

 

A pályázathoz elkülönített lapon kérjük a következő adatokat:

név, lakcím, telefon, e-mail, iskola neve, címe, osztály, felkészítő tanár neve.

 

Eredményhirdetés és díjátadás

2004. március 6-án,

a Magyartanárok Egyesülete konferenciáján

 

A helyszínről és a pontos időpontról pályázóink honlapunkról tájékozódhatnak:

 

A pályázat támogatója: Budapest Főváros Önkormányzata

 

VISSZANÉZŐ

A 2003. április 5-ödikén tartott konferencia bevezetője

 

MÁNDY, MÉSZÖLY, KERTÉSZ

 

    Miért éppen ők? És miért együtt, egy konferencián?

    Jelentős kortárs epikusok, kétségtelenül. Bár már ehhez a megállapításhoz is lábjegyzet kívánkozik. Az 1995-ben meghalt Mándy Iván és a másfél éve meghalt Mészöly Miklós még kortársunk, ha távolodóban is. Kertész Imre meg talán épp ellenkezőleg: ő most válik igazán kortársunkká. A szélesebb körű ismertséget a legnagyobb irodalmi díj odaítélése hozta meg számára. Mostantól – egészen pontosan 2002. október 5-étől – nem lehet Kertész Imrét számon kívül hagyni. Természetesen nem a legnagyobb magyar író lett a Nobel-díj által, „egycsapásra”, ahogyan a régebbi tankönyvek mondanák. Az irodalom nem sportverseny és nem a Guiness-rekordok ügye. A legnagyobbat kijelölni: szellemtelen vállalkozás. De azt, hogy Kertész jelentős író, a legnagyobbak egyike – amit azért sokan tudtak az elmúlt október előtt is –, most már nem lehet kétségbe vonni. Hogy ott a helye Ottlik és Örkény magasában, hogy csak két korábban meghalt kortársunkat említsem.

    És ott a helye Mándy Ivánnak és Mészöly Miklósnak is.

    Ez utóbbi minősítés – vagyis hogy Mándy és Mészöly is a legnagyobbak közül való – sokak számára szintén nem evidens. Számomra az. A három név egymást minősíti. Jelentős kortárs epikusok, kétségtelenül.

 

    Mindhárom író helyét mintegy a pálya szélén jelölték ki hajdan. Aztán mindhármuknak kijutott díjakból, elismerésekből. Olvasóik is vannak. Fontos tanulmányokat is írtak róluk. Sem Mészölyt, sem Mándyt, sem Kertészt nem nekünk kell fölfedeznünk. De felhívni rájuk a figyelmet, olvasni őket, beszélni róluk, beszélni arról, hogy hogyan közvetíthetők leendő olvasók számára, tanítani őket – ez feladatunk lehet. Vagy határozottabban fogalmazva: ez feladatunk.

 

    Mándy, Mészöly, Kertész. Nem egy irányzat képviselői. Nem csoport, nem iskola. Másról és máshogyan beszélnek.

    Mándy a kallódó kisemberek, a málló falú lépcsőházak, a gangok, az elhagyott tárgyak világában van otthon. Tárgyai, figurái személyes ismerőseink.  Lassan, tűnődve kell olvasni. A szöveg kihagyásait, sejtetéseit kitöltve. Ráhangolódva arra a személyiségre, aki ebben az esendő kisvilágban ismer magára. Ráhangolódva arra a személyiségre, aki részvéttel teli iróniával szemléli mindezt: minket, önmagát.

    Mészöly szintén szereti a kis dolgokat. Ráfókuszál tárgyára. Erős fényben, éles, kemény képeket láttat. A pannon tájban vagy akár csak a Csaba utcában ott lüktet, dolgozik, rombol, jelen van az egész múlt. Tapintható és látható az ellentmondásos, kegyetlen, groteszk magyar történelem. Az eltemetettnek vélt bűnök, hazugságok.

    Mészöly esszenciálisra sűrített és rendkívül rétegzett prózája megdolgoztatja az olvasót. Kemény, súlyos dolog onnan nézni, úgy nézni, ahogyan ő néz. És katartikus hatású.

    Kertész alapélménye, létezésének centruma a holokauszt. Mást tud róla, mint amit tudni szokás. Az európai civilizáció mibenlétével meg az ember kilétének problémájával viaskodik. Önismereti leckéje már-már elviselhetetlen. De üzenete egyértelmű: szembe kell nézni magunkkal, el kell viselni ezt a leckét. Emberi méltóságunknak tartozunk ezzel. És csak így, e kataklizmán át vezet út tovább. Hőse, Köves Gyuri nem filozófus, távolról sem, de rákényszerül, hogy a legsúlyosabb kérdésekkel foglalkozzék. Az átlagos vagy átlag alatti gyerekemberből válik konok, szigorú értelmezővé. Nehezen, lassan vergődik ki a konvencionális látásmód hálójából. Kertész nehézkes, rontott nyelvet teremt hőse számára. Ebből a nyelvből is ki kell törnie hősének, hogy érthesse a világot és önmagát.

 

Mándy, Mészöly, Kertész. Konok igazmondók. Nagy emberek, nagy írók. Szükségünk van rájuk.

                                                                                                                               Tamás Ferenc

 

NAPTÁR

Az Egyesület programjai

·     Idei közgyűlésünket 2003. november 15-én 14 órakor tartjuk. Előtte – délelőtt 10-től Grádicsok Weöres Sándor költészetéhez című konferenciánkon elemezzük a 90 éve született költő műveit. Helyszín: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Bp. XIV., Cházár András u. 10. Felkért előadóink: G. István László, Lator László, Schein Gábor, Szilágyi Ákos, Tamás Ferenc. Részletes program és olvasmányajánló honlapunkon.

·      Szeptember 18-án indult (ötödik alkalommal) Újrafelfedezés és közvetítés című 120 órás akkreditált továbbképző tanfolyamunk. Helyszín: Kossuth Klub (V., Múzeum u. 7). Időpont: minden második csütörtök 13.15 – 18.00. Érdeklődőket, vendégeket szívesen látunk! A programról honlapunkról tájékozódhatnak.

·     Folytatjuk A megfigyelt nézés című filmkonferencia-sorozatot. A következő (6.) rész tervezett témája a némafilm.

·     A gyermek- és ifjúsági irodalomról tervezünk konferenciát és szakmai napot 2004. március 6-án.

·     A nyáron elhunyt jelentős esztéta, irodalomtudós Balassa Péter tiszteletére emlékülést tervezünk 2004. április 17-én.

·     2004-ben is megrendezzük a Hogyan kezdjünk hozzá? című módszertani továbbképző táborunkat. Tervezett helyszín: Kecskemét.

 

 

HÍREK

 

·     Megszületett a József Attila Társaság, amely céljául tűzte ki, hogy ápolja József Attila emlékét, felkészüljön a 2005-ös centenáriumi évre, és ennek jegyében konferenciákat, beszélgetéseket, vetélkedőket rendez József Attiláról és a 20. század magyar költészetéről, irodalmáról. Munkájukhoz sok sikert kívánunk! A József Attila Társaság felvette a kapcsolatot egyesületünkkel.

·     Kapcsolatot létesítettünk az Idegen Nyelvű Könyvtárral. Tavasszal minden tagunknak elküldtük az Idegen Nyelvű Könyvtár ajánlatát könyvtári órák, könyvtárismereti foglalkozások tartására.

·     Felvettük a kapcsolatot az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara Olasz nyelv és irodalom tanszékével. 2002. november 29-én közösen mutattuk be Gianni Rodari olasz író Kétszer volt, hol nem volt című mesekönyvét a Tanárképző Főiskola nagytermében.

·     Szintén kapcsolatot létesítettünk a Kultiplex mozival, amelynek ajánlatát a magyar vagy világirodalomhoz kapcsolódó filmek vetítésére tavasszal minden tagunknak elküldtük.

·     A Nemzeti Emlékezet Program kidolgozásában és irányításában részt vesz Egyesületünk elnöke, Arató László (www.emlekezet.hu).

·     Kapcsolatban állunk a Sulinet internetes portáljának szerkesztőségével. Az Egyesület javaslatára Bíró Ágota részt vesz a portál magyar nyelv és irodalomról szóló részének szerkesztésében.

·     A Mentor folyóirat Támpont című tankönyv- és taneszközkritikai mellékletének szerkesztő bizottságában egyesületünket mostanáig Földesné Hartmann Ibolya alelnök képviselte. Hosszabb külföldi tartózkodása miatt új tagot delegáltunk a szerkesztőbizottságba Szabóné dr. Bánkuti Katalin személyében. Munkájához sok sikert kívánunk. Felhívjuk tagjaink figyelmét arra, hogy a Támpont szívesen fogad különféle írásokat és recenziókat tankönyvekről, segédkönyvekről, egyéb oktatási anyagokról.

·     A fentieken túl kapcsolatban állunk a Csodaceruza és a Beszélő című folyóiratokkal, a Pont és a Minerva Nova kiadókkal.

 

 

 

 

 

 

DOKUMENTUM

 

Állásfoglalás az Országos Érettségi Vizsgabizottság részére a kétszintű magyar nyelv és irodalom érettségi csökkentett részletes követelményrendszeréről

2003. március

 

1.            Az anyagra szinte minden, a korábbi verziókra tett – az Egyesület honlapján szereplő – kritikai megjegyzés továbbra is érvényes. (Ez persze a kihagyott példafeladatokat illető kritikára nem áll.) Átdolgozás a lényeges pontokon alig történt.

 

2.            A „csökkentett” követelményrendszer kompetencia-felsorolása rokonszenves és korszerű, de azután az ismeretkörök felsorolásában döbbenetes maximalizmus és erős konzervativizmus mutatkozik. Különösen kirívó és elképesztő az ismeretmennyiség, amit anyanyelvből, nyelvészetből, szövegtanból, retorikából és kommunikációelméletből az anyag előír. (Anélkül, hogy eközben az irodalomtörténeti ismeretanyagot igazán radikálisan csökkentené.. Tananyagnövelés tapasztalható az egyik „résztárgyból”, „nyelvtanból”, miközben a másik résztárgyból csak csekélyke a csökkentés, a két tárgy közelítése, integrálása pedig távolabb van, mint valaha!) a tervezet anyanyelvből – s nemcsak kommunikációs kompetenciák, hanem tudományos ismeretek tekintetében is! – jóval meghaladja a jelenlegi egyszintű érettségi követelményeket! Pedig a középszint bevezetésének egyik értelme talán az lehetett volna, hogy a tömegessé vált érettségit adó középfokú oktatásban ne kérjünk annyit, amennyit a régi elit-középiskolában. Heti egy nyelvtanórán ez a követelményrendszer egyértelműen teljesíthetetlen! [...] Szerintünk a középszint sok helyütt bőven elég volna emelt szintnek, az emelt szintnél nem véletlenül volt nehéz még „rátenni”.

3.            Hiába a mutatósan rendszerezett ismeretkörök látszólagos modernizációs tendenciája, ha azután a középszint szóbelijének 20 irodalmi tétele visszahozza a jelent (a múltat), s komoly visszalépést testesít meg a 97-es érettségi rendelet témakör-felsorolásához képest. A mostani 20 tételből lényegében 18 irodalomtörténeti jellegű és szerzőcentrikus, míg a 97-es tételsor már (még) nyitott volt a tematikus-motivikus-(problémacentrikus) és a műfaji típusú tételek felé. (Mi egyébként a 20. tétellel, a „Regionális kultúra” cíművel sem igazán értünk egyet – van, ahol ez valóban érdekes lehet, de van, ahol rendkívül mesterkélt.) Az érettségi követelményrendszer    hasonlóan  a  kerettantervhez,   hűen  annak szelleméhez – súlyos visszalépést jelent az 1995-ben elkészített, 1997-ben bevezetett NAT-hoz képest (is): a NAT ugyanis lehetővé tette irodalmi művek különböző kontextusban való tanítását. Ez a tétellista viszont megint csupán az óhatatlanul kronologikus sorba rendeződő szerzők köré telepített művekben való hagyományos „irodalomtörténeti” gondolkodást, tananyag-kiválasztási és tananyag-elrendezési elvet erősíti meg. Azt a kiürült akadémikus kánonközvetítést, ami a gyakorlatban akadályozza a szövegértés- és önmegértés-központú, korszerűbb irodalomtanítás térnyerését. Különösen árulkodó, hogy a hat pályakép és a négy portré után a három „látásmód” elnevezésű tétel következik a tétellistában. Csakhogy, ha az olvasó megnézi, hogy az ismeretkörök felsorolásában mit is jelentenek a „látásmódok", akkor kiderül, hogy ez újabb szerzők (Zrínyi, Jókai, Krúdy, Karinthy, Kassák, Németh László, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László és mások) fedőneve csupán. Zrínyi és Jókai „rangvesztése”, a kötelezően választható szerzők közé süllyesztése sovány és kétes vigasz (?) ahhoz képest, hogy az anyagban az „Értelmezési szintek” alfejezet „Témák, motívumok”, illetve „Műfajok, poétika” című része aránytalanul kidolgozatlan maradt, és nincs tételszintű megfelelője sem a közép-, sem az emelt szintű érettségin... A középszintű magyar érettségi csökkentett követelményrendszere a Választmány véleménye szerint nem jelent elmozdulást a képességfejlesztő jellegű, kommunikáció- és önmegértés-központú irodalomtanítás felé, ugyanis anyanyelvi és irodalomtörténeti ismeretanyaga valójában nem teszi lehetővé az előbbieket célzó követel-mények valóságos teljesítését, valóságos középpontba kerülését. [...]

4.            A magyar nyelv és irodalom „csökkentett” részletes érettségi követelményrendszerének elfogadását az OÉVB-nek, illetve az OM-nek nem javasoljuk. Ha szükséges, korrekciójában annak ellenére részt veszünk, hogy Egyesületünk magának a kétszintű érettséginek a 2005-ös bevezetésével továbbra sem ért egyet. A károk minimalizálását azonban kötelességünknek tartjuk.

                                                                                        A Magyartanárok Egyesülete Választmánya

 

 

 

 

Magyartanárok Egyesülete

1088 Budapest, Múzeum u. 7.

email: aratolaco@axelero.hu, tamas.ferenc@freemail.hu

http://magyartanarok.fw.hu