I.

Mihalicz Csilla cikksorozata a Nők Lapja júniusi számaiban a kötelező olvasmányokról

 

 

1.    rész

János vitéz mindig győz

 

A gyermek és a kötelező olvasmány című thriller forgatókönyve általában az alábbi sémára épül: a gyermek zokog/ordít, hogy holnapra/hétfőre kell az olvasónapló (vagy ellenőrző dolgozatot ír az osztály), és a szülő márpedig azonnal cselekedjék: mesélje el (de röviden), miről szól az istenverte mű, ki kicsoda benne és kivel mit kavar. Még jobb, ha kihozza a kölcsönzőből a filmet, ideális, ha megírja az olvasónaplót/puskát az ellenőrző dolgozathoz.

 

A szülő ilyenkor bajban van. Aki érti az idők szavát, beszerzi a videokazettát vagy átlapozza az elátkozott remekművet, és gyorsan lediktálja az olvasónaplót (magyartanárok előnyben). A fafejűbb előbb ordítozik egy kicsit: “lett volna elég időd rá, te büdös kölyök!”, majd tart egy rövid értekezést A kőszívű ember fiainak kétségkívül zord szépségéről, az olvasás gyönyörűségéről, temeti egy kicsit a kultúrát – közben homályos rossz érzéssel gondol arra, ő maga mennyire unta Jókait 13 éves korában, és hogy a regényei iránti rajongása sokkal újabb keletű – majd lediktálja az olvasónaplót.

Ha igaz, hogy a kultúra kőbe vésett szentjeinek névsora az utóbbi évtizedekben végletesen eltávolodott a mai tízenévesek gondolatvilágától, akkor nemcsak értelmetlenné vált lenyomni a torkukon – mondani is szörnyű – olvashatatlanná vált műveket, de ezzel egyenesen attól fosztjuk meg őket hosszú távon, hogy az olvasásban ne kényszert, hanem örömöt, erkölcsöt, gondolkodnivalót és életmintákat találjanak. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy évszázadok nagyszerű írott kultúrája csak azok előtt nyílik meg, akiknek egyáltalán tudomásuk van a létezéséről. A magyartanítás évek óta emlegetett dilemmája, hogy milyen mennyiségben és mélységben adható át az írott kultúra színe-java, illetve, hogy nem kellene-e nagyobb időt és energiát fordítani az irodalomtörténet tanítása helyett az olvasóvá nevelésre – akár kevésbé értékes “alapanyag” felhasználásával.

 

A kőszívű ember fiai taníthatatlan

 

Fenyő D. György (korábban a Berzsenyi Dániel Gimnázium magyartanára) szerint a kötelező olvasmányok elsődleges szerepe az, hogy a nyiladozó értelmű gyerekeket a szellemi felfedezés, a megértés örömével töltse el. Beláttassa velük, hogy a könyv élvezetes szórakozás, ön- és életismeretre tanít. A Nemzeti Alaptanterv, amelyet 2004 őszén vezettek be, nem ír elő olvasmánylistát. Szemlélete arra épül, hogy az iskolákban nem tudományokat kell oktatni, nem egy központilag előírt tananyagot kell átadni, hanem a diákok képességeit kell fejleszteni, és ehhez a fejlesztéshez bármilyen mű alkalmas, ami harmonizál az elvekkel.

- Minél kisebb gyerekekről van szó, annál kevésbé tanácsos az irodalom történeti megközelítésével kísérletezni. A 10-14 éves gyerek potenciális olvasó, nem szabad a magyarórát – azzal, hogy az életkorának nem megfelelő olvasmányokat kényszerítünk rá - az unalom színterévé tenni. Ekkorra az olvasást technikai értelemben már megtanulták a gyerekek. A felső tagozatos kiskamasz szeme kinyílik a világra: ez az az életkor, amikor negyedévente új sportot és hangszert kezdenek, kulturális és szellemi értelemben nagy étvágyúak és mindenevők. Ráadásul létezik egy hihetetlen erő a tanításban, amellyel élni kell: az együttes élmény ereje. A közös megvitatásnál nincs számukra érdekesebb kaland. Vannak a hagyományosan kötelező irodalomként tanított fontos művek között olyanok, amelyek problematikája egybeesik az érdeklődési körükkel – ilyen például ötödikben a János vitéz és A Pál utcai fiúk. Általában megbirkóznak hatodikban az Egri csillagokkal is. Hetedik évfolyamon kezdődnek a bajok. Évtizedek óta tapasztaljuk, hogy A kőszívű ember fiai taníthatatlan 12-13 éves gyerekeknek. Most nem a regény esztétikai értékéről beszélek, pusztán arról, hogy közelebb kerülünk-e általa az irodalomtanítás céljaihoz. Úgy vélem, nem. A kerettanterv csak egy részlet vagy egy tetszőleges Jókai-regény olvasását írja elő. Ennek ellenére a hagyomány, és a rendelkezésünkre álló tankönyvek azt sugallják, hogy A kőszívű ember fiai kihagyhatatlan. Holott egyértelműen kihagyható, sőt, kihagyandó, mert nyelve, ritmusa, szerkesztésmódja idegen ilyen életkorú tanítványainktól.

 

 

2. rész

Élmény legyen, ne kényszer!

 

Van négy év, amikor a potenciális olvasókból még akár gyakorló olvasók is lehetnek: a kiskamaszkor, írtuk múlt heti számunkban. Négy fontos év, amit a magyartanításnak jobban ki kellene használnia annál, mint hogy mindenáron A kőszívű ember fiait akarja ráerőltetni a hetedikesekre. Ugyanezek a gyerekek két-három év múlva Jókai lelkes hívei lehetnek, ha idő előtt el nem vesszük a kedvüket az olvasástól.

 

- A 10-14 éves gyerekek tanításakor – így az olvasmányok megválasztásában is - megjelenik az az igény, hogy ne kerülhessen ki gyerek az iskolából anélkül, hogy ismerné a reformkort, a Nyugatot, hogy kell legalább egy kis Balassi és Kosztolányi - mondja Fenyő D. György magyartanár. - Holott szerintem egyik sem kell, pontosabban: bármelyikőjük kellhet, ha olyan műveket találunk az életművükben, amelyek megszólítanak egy 12-13-14 éves gyereket. Meggyőződésem, hogy nem szerzők kellenek ebben az életkorban, hanem művek - sok történet, helyszín, és sok világnézeti felfedezés. Kellhet sok történelem és sok élővilág, sok gyerek- és kamasztörténet, csoportokról, bandákról, osztályokról szóló történetek – a magyar vagy a világirodalomból. Kell sok humor, játék, rejtvény, agymunka,és kell sok öröm és együttes élmény az irodalomtanulásban.

Fenyő D. György kipróbálta a Berzsenyi Dániel Gimnázium matek tagozatos hetedikeseivel, hogy A kőszívű… helyett a Tamás bátya kunyhóját, A repülőosztályt, a Twist Olivert, nyolcadikosoknak többek között az Ivanhoe-t (W. Scott), A három testőrt (Dumas), A párizsi Notre-Dame-ot (V.Hugo), Az arany embert (Jókai!) adta fel. Tanév végén a gyerekek kiválasztották a közös kedvencet: Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó-ját.

- A nyolcadikosoknak a hagyomány szerint tanított Légy jó mindhalálig inkább taszítja a diákokat. Ennek az egyébként remek regénynek számukra kilátástalan a világa, nyomasztó a morális üzenete és érthetetlenek a szereplők reakciói.

 

Nyilas Misi folyton sír

 

Balogh Gertrúd (Bajza Utcai Általános Iskola) tapasztalata egybevág ezzel.

- Nyilas Misi nem tud közel kerülni a nyolcadikos gyerekekhez – “állandóan csak sír”, mondják, olyan szerencsétlen. Jókait nem tudják végigolvasni, de azért nem adom fel a küzdelmet érte, azt kérem, mindegy, melyik regényét, de egyet olvassanak el. Tamási Árontól az Ábel a rengetegben, és Mikszáth regénye, a Szent Péter esernyője jól tanítható, érdekli a gyerekeket. Érdekesnek találják hatodikban a Gullivert, ami kiválóan alkalmas arra, hogy megtanítsuk a szatírikus ábrázolást.

A tanárnő az élményszerűség mellett az értő olvasóvá nevelés fontosságát hangsúlyozza:

- Műértelmezést kellene tanítanunk, nem irodalomtörténetet. Ugyanakkor a hagyományos alapműveket el kell olvastatnunk a gyerekekkel, mert a felvételin kérdezhetik tőlük. Nem szoktam ellenőrizni, hogy elolvasták-e a feladott regényt. Jó, ha kapnak olyan feladatot, hogy olvassanak el egy hosszabb művet, de az olvasmány élmény kell hogy legyen, dresszúrának nincs helye. Bízom abban, hogy az elemzés után sokan még kedvet kapnak a regény elolvasásához. Olvasónaplót is csak Jókairól íratok. Én magam is utálnám, ha fejezetenként le kellene írnom, hogy miről olvastam. Van egy osztályom, amelyben a gyerekek hatvan százaléka rendszeresen olvas, de nem ez a jellemző.

Fontos, hogy a tanár értőn reagáljon a gyerekek saját olvasmányélményeire. Balogh Gertrúd a Harry Potter-mánia idején a saját osztályával elővette a regényt, amikor erdei iskolában voltak –izgalmas csapatjátékokat találtak ki együtt a gyerekekkel. Mindenki olvasta a regényt, úgyhogy volt mire építeni.

 

A könyv jobban tetszett

A 12 éves Kerpel-Fronius Áron szabadidejében legszívesebben játszani megy a parkba, másodsorban olvas vagy leül a számítógép elé – krimit ír vagy játszik rajta.

- A legelső olvasmányom a Nagy indiánkönyv volt. Főleg Az utolsó mohikán tetszett belőle. Sok könyvünk van. A szüleim is szívesen ajánlanak közülük, de sokszor én választok: megnézem a borítót, elolvasom a hátulján, hogy miről szól. A papa Rejtő-könyveket szokott ajánlani. Leginkább esténként olvasok, egyszerre 50-60 oldalt is, egészen villanyoltásig. Mostanában a papa olvas fel nekünk a Zen avagy a motorkerékpár-ápolás művészete című könyvből esténként egy-egy fejezetet, és akkor arról beszélgetünk közösen az ikertestvéremmel. Balázs is szívesen olvas, inkább filozófiai könyveket - elkezdte Platóntól Az államot.

A kötelező olvasmányokkal nem volt semmi bajom – nem az a lényeg, hogy kötelező, hanem, hogy könyv. Eddig a Kinizsi Pált és a Koldus és királyfit kellett elolvasni, mindkettő tetszett. A Pál utcai fiúkat már korábban olvastam, mielőtt még föladták volna, az Egri csillagokat is. A legjobban eddig A gyűrűk urát élveztem.. Utána megnéztem a filmet is, de a könyv jobb volt.

 

 

3. rész

Lécci egy olvasónaplót!

 

Nehéz számba venni, mi minden neveli olvasóvá a gyerekeket. Sok egyéb mellett például: az unalom – ha azt teljes mélységeiben alkalmuk van megélni. Ha nincs ott a két kötelesség közötti rés kitöltésére kínálkozó tévé és az agy nélkül játszható számítógépes játékarzenál. Akkor előbb-utóbb oda kell menni a könyvespolchoz, és ott turkálgatni kell. És persze jó ha van a közelben egy-két – a könyvekről élményszerűen mesélő – felnőtt. Például egy jó magyartanár…

 

Nem állítható, hogy aki 14 éves koráig nem kezdett el szenvedélyesen olvasni, annak számára már a Gutenberg-galaxis végképp fényévnyi távolságban marad. De kétségtelen, hogy a középiskolai magyartanításnak vannak egyéb szempontjai is az olvasás megszerettetésénél. Többek között közvetítenie kell valamiféle – elnagyolt – víziót az irodalomtörténetről, és elemzőkészséget, amellyel a műalkotások megközelíthetők. A két kívánalom egyidejűségétől lesz a középiskolai magyartanítás legfőbb problémája: az idő – minőséget és mennyiséget kellene egyszerre produkálni, anélkül, hogy ezek egymást kioltanák. A szelekció a tanárok legnagyobb problémájává lép elő.

Sulai Erika a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban általában kéttannyelvű osztályokban tanít.

- A kötelező olvasmányok kiválasztásakor az érettségi követelmények meghatározóak. Ezen belül amit lehet, a gyerekekkel együtt választunk ki. Madáchot például nem helyettesíthetjük, de abban dönthetnek, Ibsentől vagy Csehovtól mit szeretnének, ilyenkor a szerzőkről – és a drámáikról is – elmondok néhány dolgot. Fontos szempont az is, hogy éppen melyiket játsszák színházban, azt akkor közösen megnézzük. Általában nagyon jól reagálnak a gyerekek az aktualitásokra. Amikor az első valóságshow indult a televíziókban, kiderült, nem tudják, honnan a Big Brother kifejezés. Megszavazták, hogy elolvassák Orwell 1984 című regényét – érdekelte őket, de nyomasztónak találták, ezért többet kellett róla beszélnünk.

A kötelező irodalom elolvasását időnként bevasalom – kukacoskodó kérdéseket is teszek föl, aki nem tud rájuk válaszolni, az egyest kap, de ha pótolja az olvasást, kiváltható az elégtelen. Más tekintetben viszont nem vagyok hajlíthatatlan: tudom például, hogy az Odüsszeia nehezen olvasható ilyen idős gyerekeknek. Ezért a Szabó Árpád-féle átdolgozást is olvashatják. Ebből megismerik a történetet, észreveszik, hogy az ókori hősök is sírtak, öleltek, szerettek. Az órán aztán mindenképpen elolvassuk Homérosz szövegét is, fontos, hogy legyen élményük az igazi műről is. Ez az az eset, amikor a kevesebb több.

Sulai Erika általában ad néhány előzetes olvasási szempontot. Például amikor Kertész Imre Sorstalanságát olvasták, hogy fölcsigázza az érdeklődésüket, kiemelte ezt a mondatot: “De szeretnék élni még ebben a szép koncentrációs táborban!”

- Minden osztályban van hét-nyolc gyerek, aki a kötelező irodalom mellett is olvas regényeket. Ők szívesen is veszik, ha ajánlok műveket. Az egyik kislány meg is kérdezte: annyi jó könyv van, mért éppen ezeket a dögunalmasakat kell elolvasni? Hiába, én mégis úgy érzem, vétkeznék, ha valamelyik remekművet kihagynánk. Nemcsak a szakmai sovinizmus bújik ki belőlem ilyenkor, de komolyan gondolom, hogy üdvös lenne, ha a gimnáziumi évek alatt akár a nehezebben emészthető műveknek is értő olvasóikká válnának a tanítványaim. Van, amikor erőfeszítéseim ellenére is azt mondják egy műre, “ez marhaság”, viszont néha azt is: “jót beszélgettünk”. Ilyenkor tudom, hogy egy találkozás megtörtént mű és olvasója között.

 

Így olvasnak ők

Pomizs István 10. évfolyamos gimnazista:

“Általános iskolában másodikos koromban még sokat olvastam, ismeretterjesztő könyveket. A regények sosem érdekeltek. Viszont a kötelező irodalmat mindig elolvastam. Egy-két kivétellel tetszettek is, megtaláltam bennük a szépséget, viszont sosem tudtam teljesen azonosulni a szereplőkkel. Általában az utolsó nap állok neki, és egy ültő helyemben végigolvasom az egészet. Tetszik, szinte rossz érzés, amikor vége, de aztán a szabad időmben eszemben sincs megint olvasni, inkább gitározom, vagy zenét hallgatok. Talán, mert olvastam pár könyvet, ami nagyon elvette a kedvemet. Hatodik után, nyáron kellett elolvasnom az Odüsszeiát, azt nagyon untam. Szophoklész drámái viszont tetszettek, csak azt nem értettem, miért nem elég egyet elolvasnom közülük, hiszen mind egy kaptafára készült. A Harry Pottereket nem olvastam, nem érdekelnek a fantasy-k. Akkor már inkább a klasszikusok állnak közel hozzám: Shakespeare például.

Sokat kell tanulnom, nagyon kevés az időm. Lexikont időnként szívesen olvasok, mert a lexikális tudás bővítésének látom értelmét – az öt perc. Egy regény elolvasása viszont órákat vesz igénybe. A szabadidőm pedig másra kell.”

 

 

Barátnőt, zenét, menő csukát, olvasónaplót -  az internetről

HELLO MINDENKINEK! NAGON FONTOS ÉS SŰRGŐS LENNE AZ ARANYEMBER ÖSSZEFOGLALÁSA HOGY MIRŐL SZÓL ÉS KI KICSODA BENNE ÉS MIT CSINÁLNAK!! nAGYON SŰRGŐS!!íRJATOK Cserébe van köszivű ember fiai olvasonaplom

lécci küldje el nekem valaki a szent péter esernyőjének a tót atyafiaknak vagy a jó palócoknak a tartalmát a címre még ma lécccii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vagy adjatok meg valami netes címet ahol megtalálom!
kérlek nagyon fontos lenne valaki segítsen rajtam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 Sziasztok!
Léci segítsetek!!

Akinek megvan Katóna József: BÁnk bán rövid tartalma és elég érthető(nem feltétel), az léci küldje el az email címemre:
Előre is mindenkinek nagyon szépen köszönöm!!!
Sziasztok!!!!SEGÍTSETEK!!!!!!!=)

 

Hi all!
Lenne 1 problémám..
Kellene nekem Rómaó és Júlia rövidített változatban!(pár oldalas)
Aki tud helpelni.. … -ra küldje már el nekem.
Előre is THX!

Szeva Mindenkinek!!

Légyszi vki küldje el nekem Madách -- Az ember... rövídettjét, vagy valamilyen címet ahonnan le tudom szedni

előre is köszi

csáó

szia nekem megvan ! e-mail címedre elküldhetem!!!!!

(Sulinet Fórum)

 

 

II.

Olvasói válaszlevelek

 

1.

Kedves Csilla!

Nagy örömömre szolgált a kötelező olvasmányokról, a diákok réméről szóló írása.

            15 éves vagyok, a tanulás sűrűjében úszom: ahogy beiratkoztam a gimnáziumba, azonnal megkaptam a kötelező olvasmányokról és ajánlott irodalomról szóló listát. Mindig próbáltam valahogy izgalmasabbá tenni még a legunalmasabb könyveket is, és ebben eddig magyartanárom is segítségemre volt; nem a szokványos módon dolgoztuk fel a történeteket, pl. olvasónaplót is csak egyszer írtunk. Ehelyett társasjátékot, rejtvényeket és kérdőíveket készítettünk az olvasottakkal kapcsolatban, melyekkel teszteltük egymás emlékezetét és szövegértési képességét. Értelmező és nem elemző, fantáziát megmozgató fogalmazásokat írtunk. Természetesen mi is a ’standard’ könyveket olvastuk – 5.-ben a Bibliát és A Pál utcai fiúkat, 6.-ban az Egri csillagokat, 7.-ben Az aranyembert és a Szent Péter esernyőjét, 8.-ban a Rómeó és Júliát és az Ábel a rengetegben-t –, hiszen a gimnáziumi felvételeken ezeket kérik. Ezek mellett a felvételire készülve önszorgalomból(!) a Légy jó mindhalálig-ot és A kőszívű ember fiait is elolvastam. Szerencsére tanárom felfigyelt olvasásszeretetemre, és sokféle témájú könyvet ajánlott. Ennek nyomán találtam meg az óta is tartó rajongásom tárgyát, a krimit. Agatha Christie műveiből naponta kettőt is képes vagyok elolvasni hirtelen felindulásból.

            Azt hiszem, ezek után méltán adhatok tippeket és tanácsokat azoknak a szülőknek, akik kifogytak az ötletekből. Mindenek előtt ne erőltessék a könyvet! Mi, diákok a nélkül is elég nagy tehernek érezzük, bár próbálunk a hatása alól szabadulni, hogy minden nap megkérdezik: Elkezdted már a könyvet? Intézzék úgy, hogy a gyerek lehetőleg úgy érezze, magától áll neki olvasni, nem kötelező jelleggel. Kérjék el a listát, szerezzék be azokat a könyveket, amik az otthoni könyvtárban nem találhatók meg, és tegyék egy helyre, hogy könnyen áttekinthető legyen a könyvek száma; így könnyebb választani. Ha úgy látják, hogy a diák “segítség nélkül” nem kezd el olvasni, még mindig ne erőltessék, inkább apró trükköket alkalmazzanak: pl. mikor már átnézte az összes TV csatornát, és nem talált semmi érdekeset, vagy ha a baráti körtelefon után kiderül, hogy mindenki táborban van, vagy a nagyszüleinél tölt néhány napot, felajánlhatják neki az egyik könyvet. Két legyet üthet egy csapásra pl. egy lány, ha napozás közben nemcsak fekszik, hanem kezébe vesz egy könyvet. Táborozás alkalmával az utolsó pillanatban érdemes szólni, hogy egy könyv lapul a táska alján. Ez jól jöhet a vonaton vagy a buszon, esetleg egy csendes pihenő alkalmával is. Testvéreknél könnyebb és jobb, ha egy időben (nem feltétlenül egy helyen) olvasnak. Az is jó módszer, ha versenyeznek a gyerekkel, ki olvassa el előbb a saját könyvét. Ez a módszer a húgomnál is tökéletesen bevált. Ami még nagyon fontos: a könyvek szem előtt legyenek, ne kelljen keresni, és legelőször a legrövidebb vagy legizgalmasabb könyvet ajánljuk.

            Ezek az ötletek főleg az általános iskolásokra, ezen belül a kisebbekre hatnak igazán. Remélem, segíthettem. Kellemes nyarat!

Üdvözlettel:

Eszti

 

 

2.

Tisztelt Uram!

Örömmel olvastam a kötelező olvasmányokról szóló újságcikket. Bár a végére az öröm mellé egy kis felháborodás is vegyült. Sok tekintetben egyetértek a leírtakkal. Bizony nem vagyunk egyformák és sok gyermeknek megterhelő, sokszor mindenféle kínok okozója az olvasás.
Abban az életkorban jönnek elő az előírt kötelező olvasmányok, amikor minden ellen lázadnak. Különösen a kötelező és általuk feleslegesnek vélt dolgok ellen. Akkor is ellenkeznek, amikor érzik, hogy a tanárnak, a szülőnek igaza van. Ilyenkor kerül előtérbe a szokás hatalma. Nekem két húgom van. Mind a kettőnél előfordult, hogy bizony én olvastam ki helyettük könyveket. Az olvasónapló megírásáról már nem is szólva. Nekem sok örömet és az évek múlásával más-más tartalmi összefüggést láttam a leírtak és a valóság között.
Az írók közül Jókai és Gárdonyi tartozik a kedvenceimhez. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy A kőszivű ember fiaiban a végrendeletről szóló részen kínlódva rágtam át magam. A Légy jó mindhalálig című olvasmányt egyenesen utáltam. Ez a mű tényleg nem 13-14 éveseknek való.

            A Pál utcai fiúk végén, amikor a kis Nemecsek meghal minden
olvasáskor elsírtam magam.

            Végül néhány gondolat a regények megfilmesítéséről. Én személy szerint nem tartom jó ötletnek, ha a diákok idő hiányában csak a filmet nézik meg. Ezek feldolgozások. Nem bíznak a fantáziára semmit. Olvasás közben néha elkalandoznak a gondolatok. Az olvasó beleképzelheti magát a főhős helyzetébe. Képzeletben eljut azokra a helyszínekre és időkbe, amikor az adott könyv játszódik. Ami a legfontosabb, hogy magának képzeli el a hősöket, külsőleg és belsőleg apránként bontakoznak ki "lelki szemei" előtt. Egy-egy könyv elolvasása maradandó, egy életre meghatározó élményt nyújt az olvasó számára. Ezért fontos, hogy a megfelelő életkorban a leginkább megfelelő könyv kerüljön a diákok kezébe.

Üdvözlettel
Zsuzsanna

 

 

3.

Nagyon örülök, hogy végre szakemberek is felismerték és ki is mondták, amit én könyvtárosként, 4 gyerek anyjaként és olvasóként (saját “kötelező” emlékeiből) már régóta mondogatok. Ha még azt is felismerik, hogy az általános iskola alsó tagozatában az lenne a legfontosabb, hogy az olvasás olyan készséggé, rutinná váljon, hogy örömet szerezzen, akkor az utóbbi évek-évtizedek oktatási reformjai elérnék csúcspontjukat!

L. B. Nóra



4.

Üdvözlöm!

A legutolsó Nők Lapjában a kötelező olvasmányokról írt cikkével kapcsolatban szeretném elmondani a véleményemet.

            Zalaegerszegen lakom, itt vagyok középiskolás. Jelenleg a tizedik osztályt végeztem el. Nyolcosztályos gimnáziumba járok, amit nagyon szeretek. Az olvasást már kisiskolás korom óta kedvelem, és ahogy egyre magasabb osztályba kerültem, egyre jobban szerettem. eddig szinte minden kötelezőt elolvastam, és mindig várom a következő évi adagot. ekkor beszaladok a könyvesboltba, s megveszem a könyveket. Persze van, amikor elmaradok egy-egy könyvvel, de azt próbálom bepótolni (így vagyok most a Nyomorultakkal is). Régebben mindig nyáron olvastam el a kötelezőket, de mióta kilencedikes lettem, már nem nyáron olvasok. Este, lefekvés előtt, amikor éppen időm engedi. volt már olyan, hogy szünetekben, buszon is olvastam. (Sőt néha órákon is olvasok.)

            Szinte minden kötelező tetszett. Ez alól persze voltak kivételek. másodikban nekünk kötelező volt a Kincskereső kisködmön. Nagyobbak mondták, hogy hogyan élvezték, milyen jó volt. El is olvastam. egyáltalán nem tetszet. egyrészt akkori fejjel nem értettem, nehéz is volt olvasni. hiába szól velem egykorú gyermekekről, nem éreztem magaménak a könyvet. A sok szomorúság, fájdalom számomra nehézzé tette. szerintem ez a könyv egyáltalán nem egy 8-9- éves gyermeknek való. Később lehetne kötelező, de nem alsóban. Ez a könyv nagyon befolyásoltam Móra Ferencről kialakított képemet. A Kincskereső hatására szinte megutáltam, azóta nem is olvastam soha Mórától semmit. A másik ilyen tapasztalatom a Kőszívű ember fiai. Igaz, vékonyabb, mint az őt megelőző Egri csillagok, de mégis Gárdonyi könyvét nem tudtam letenni, izgultam végig, és nem Jókai művét. a kőszívű vontatottabb, komplikáltabb, mint az Egri csillagok. Sőt szegény gyerek egyáltalán nem éli át sem Jenő, sem Richárd érzéseit, maximum van egy szimpatikusabb hős számára. Ellentétben Vicuskával és Bornemissza Gergővel.

            Amint már írtam, a kötelező olvasmányok egy kivonatot adnak az íróból, ez alapján ítéljük meg, esetlegesen később visszamegyünk hozzá. ebből a nézőpontból kellene kiválogatni a kötelező olvasmányokat. Hiszen én is így olvastam el Szophoklésztől, Csokonaitól az összes drámát. Amúgy nincsen kedvenc íróm, hiszen még képem a világ- és magyar irodalomról nem teljes, csiszolandó, lehet hogy ez a csiszolgatás egy egész életen át tart, vagy még az is kevés lesz rá. Persze minden korszakból megvan a kedvenc (pl. felvilágosodás: Csokonai és Goethe). Mindig van egy aktuális kedvenc, nekem most Csurka István.

            Kellene, hogy legyen egy olyan óra a magyarokon belül, amikor a diák és tanár megbeszéli olvasási élményeit, esetleg felolvasnak, kötetlenül beszélgetnek. Na, jó tudom, hogy kevés az óraszám, sok a tanítanivaló. De akkor miért vesszük felsőben szinte ugyanazt, amit majd a gimiben is? Főleg a nyolcosztályosaknál lehetne jobban elosztani a tananyagot, hiszen van idő. És akkor nem lenne ilyen vágta, rengeteg tanulnivaló.. Hiányolom ezeket az órákat, ilyenekre mindenképpen szükség van, ezáltal talán a könyvhöz lehetne csábítani a diákokat. Különben hamarosan el fog satnyulni az egész kialakult olvasáskultúránk, mert szerintem ilyen is van. a múltkor teljesen ledöbbentem, amikor osztálytársaimmal beszélgetve kiderült, hogy a kötelezőket felsőben még elolvastak mindent. Aztán jött a középsuli, és a legtöbbjük még 9. elején olvasgatott, aztán valahol a Rómeó és Júlia környékén elakadtak. Nem értem, teljesen csodálkoztam ezen. ráadásul jó tanulók, "jó fejek", mégsem olvasnak. Ennek mi lehet az oka? nem tudom, biztos többtényezős a dolog. Beleszól az is, hogy nincs rá idő, ezt csak egyedül lehet csinálni, és akkor mi lesz a haverokkal. Pedig nagy élményeket hagynak ki, s ezáltal bővülhetne a szókincsük, s nem csak a vulgáris kifejezésekre lenne leredukálva.

            Vannak olvasási versenyek is. Sajnos ezeknek nem az a céljuk, hogy nagyközönséghez szóljanak, olvasni tanítsanak. Rövid idő alatt minél több könyvet el kell olvasni, minél alaposabban, ráadásul a kérdések a legapróbb részletekbe menőek. Biztos ennek is van értelme. Amúgy én minden elolvasott kötelezőről olvasmánynaplót írok, melyben leírom a szereplőket, a történetet fejezetenként, és esetleg áttekintő táblázatot, képet készítek. ez alapján később sokkal jobban át tudom ismételni, kihúzva a kulcsszavakkal. ez egy jó és hasznos megoldás, igaz energia- és türelemigényes.

            A középiskolai kötelezőkről néhány szót. Ennek a listának a kialakítása tanárfüggő. Ki mit tart fontosnak, kinek mi tetszett. Szerintem ezeknek a kötelezőknek nincs akkora befolyása, mint az általános iskolai társaiknak. A tanuló úgyis elolvassa a számára érdekeset és fontosat. Az itt megszerzett olvasmányokkal egy általános műveltségi alapot szerzünk, amire majd építünk. Már aki. Sajnos egyre kevesebben. Ám, azért egy-két nagyobb név hallatán mindenki végignyaggat egy-két könyvet (pl. Petőfi, Shakespeare...).

            Az általános iskolai kötelező olvasmányok kiválasztása elég szabad kezet ad a tanárnak, hiszen nincs olyan kötött tananyag. Szerintem ezekre a kötelezőkre ráférne egy reform. Igazítanák a mai gyerekek ízléséhez, kultúrájához őket, s így talán többen kedvelnék őket, hiszen a gyerekben mindig bent van a "kötelező-undor". Én például nagyon szívesen látnám a lista között Lázár Ervin, Michael Ende meséit, de a sor még folytatható. Ezek a művek (pl. A négyszögletű kerek erdő) örökek, mulattatók, még én is minden évben előveszem. De már hallottam olyat is, hogy valamelyik tanár a Harry Pottert, vagy a Gyűrűk urát olvastatja. Hát, nem tudom, ez azért már kicsit sok.

            Zárszóként annyit, hogy szerintem kötelező olvasmányokra mindig szükség lesz, de ezeket alakítani lehessen az osztály, a gyerekek ízléséhez, hogy könnyebben tanítható, élvezhetőbb legyen. Köszönöm, hogy leírhattam véleményemet:

Soma

 

 

5.

Kedves Mihalicz Csilla!

Örömmel olvastam a cikkét. Csak azért örömmel, hogy végre elkezd ezzel valaki foglalkozni. Mármint annak a megkérdőjelezésével, hogy a most felnövő generációnak is a “100 éves" kötelező olvasmányokat kell-e elolvasni.

            36 éves vagyok, a férjem 41. Van egy 16 éves fiunk, és egy 12 éves lányunk. Mind a két gyermekünk jeles tanuló. Imádnak olvasni! De ők már teljesen más nyelvezettel, szófordulatokkal élnek, beszélnek. A mai társadalom, amibe születtek, amiben élnek, fényévekre van attól a kortól, amiről szólnak azok a regények, amiket el KELL olvasniuk. Kislányunk most áll ,,A kőszívű; ember fiai" előtt. Be kell segíteni, nekünk szülőknek az olvasásba, mert különben nem fogja tudni befejezni, és akkor az órai feldolgozások alatt nem fog tudni dolgozni, rossz jegyet kap. A gyerekek nem értik a szöveget, annak ellenére, hogy jó a szövegértésük. Persze, hogy inkább megnézetjük a filmet is, hiszen akkor látnak is valamit abból a korból, ami számukra felfoghatatlan. (Így volt ez az Egri csillagokkal is.) Biztos, hogy lehetne válogatni az újabb irodalmi alkotásokból. Természetesen megtartva annak lehetőségét, hogy a régmúlt idők szépirodalmából is csemegézhessenek a gyerekek és a tanárok is. Igen. A NAT ad egy kis szabadságot, de akkor a tankönyvekben nem kéne szerepelni semmilyen kötelező olvasmány feldolgozásának. Ezekre ott vannak a külön olvasónaplók. Ennyit szerettem volna. Hátha egyszer csak megreformálódik az irodalmi tananyagnak ez a része.

            Egyébként az iskolai oktatáshoz még annyit, hogy rengeteg tudásanyagot akarnak betölcsérezni a gyerekek fejébe, csak azt nem várják meg, hogy leülepedjenek az egyes anyagok, hogy el tudjanak gondolkodni, hogy véleményt tudjanak formálni, amit persze tudni kell megvitatni, ha kell, tudni kell elfogadni.

            Én is pedagógus vagyok, ugyan óvónő, de a pedagógiához, pszichológiához értek. Van némi ismeretanyagom az iskolás korosztályról is. Ami miatt ez eszembe jutott az az, hogy egyre több és több dyslexiás (és egyéb hasonló problémával küszködő) gyermek van. Ők, akik nagyon nehezen tanulnak meg olvasni, kérdem én, ők hogy birkóznak meg ilyen nehéz szövegekkel? Tisztelet annak a tanárnak, aki ebben a hajtásban ezt figyelembe veszi.

Köszönöm.
Tisztelet minden pedagógusnak!

B. Nelli

 

 

6.

Most olvastam a cikket a kötelező olvasmányokról, és nagyon örültem, hogy terítékre került a téma! Én ugyan nem magyart, hanem rajzot, művtörit és médiaismeretet tanítok egy általános iskolában, de régóta érzem, hogy az olvasással nagy baj van. És azt gondolom, ebben
komoly a mi felelősségünk is, akik nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy sokat változott a világ!

            Hogy a gyerekeket kicsit rákapassam az olvasás ízére, rajzórán minden osztályban felolvasok egy-egy könyvet, regényt, mesét. Évek óta gyűjtöm az egyes osztályoknak való könyvötleteket, és óriási öröm, amikor a könyvtárosnő megállít az utcán, hogy a felolvasott könyvet előjegyezték a gyerekek, olyan sorbanállás van érte.

            Persze nem mindig jön össze ilyen jól, nagyon nehéz olyan gyerekkönyvet találni, ami érdekes, fordulatos, de tartalma, mondandója is van.

            Szerintem a Nők Lapja hasábjain ajánlhatnánk egymásnak jó könyveket! – szülők, pedagógusok, gyerekek. Nekem már van egy listám! Annál is inkább érint a kérdés, mert a fiam most fejezte be az 1. osztályt, nagy boldogan olvassa a StarWars könyveket, meg a Bionicle krónikát. Olyan jó lenne jó könyveket adni a kezébe! Nem baj, ha ezekkel szereti meg az olvasást, de terelgetném az élményeit tovább… A lap meg nagyon jó, finom keveréke a szórakoztatásnak és a tartalomnak!

Üdvözlettel: Judit



Kedves Judit!

Nagy örömmel olvastam, hogy akad nem szakos tanár, aki szívén viseli a gyerekek olvasási kultúráját! Ha nincs ellenére, közölnénk a levelét (vagy egy részletét, attól függően, mennyi fér be a lapba) valamelyik számunkban. És szívesen fogadnánk a listáját is! Az utolsó mondatának is nagyon örültem, igyekszünk önöket szolgálni tartalommal és élménnyel!

Üdvözlettel: Mihalicz Csilla

 

 

Kedves Csilla!

Kellemes meglepetés volt, hogy válaszoltál, köszönöm! A levelemből természetesen bármely részt használhatod legjobb belátásod szerint. A "könyvlistám" pedig a következő, nagyjából évfolyamok szerinti bontásban:

 

4-5. osztály:

Astrid Lindgren: Ronja, a rabló lánya

(Biztos, hogy az író más könyvei is jók, de itt különösen szeretik a gyerekek a történetet, amiben két ellenséges rablóbanda gyereke köt barátságot, és elhatározzák, hogy ők felhagynak a rablómesterséggel. Külön öröm ebben a könyvben, hogy a gyerekek nyelvén szól olyan nagyon fontos élethelyzetekről, mint a kamaszkor nyugtalansága, a
szülőktől való függetlenedés, sőt, mint az elmúlás.)

 

Vercors: Mesék borogatás közben

Móra könyvkiadó, Bp. 1974

(Gyönyörű, klasszikus mesefüzér, mely azonban nagyon szövevényes és bonyolult, így teljesen ennek a korosztálynak való. Szerelem, bátorság, barátság, lelemény- minden, ami kell!)


P. L. Travers Mary Poppins-sorozata

Móra, 1973

(Tudom, hogy sokan ezt már óvodás korban olvassák gyermekeiknek, de tapasztalataim szerint sok családban egyáltalán nincs meseolvasás, csak TV. Még az ötödikesek is rajongtak érte!)


Michael Ende: Gombos Jim és Lukács, a masiniszta; Gombos Jim és a Rettegett 13

Móra, 2003.

(Nagysikerű; rajzfilmsorozat ment belőle több csatornán is, így a gyerekeket könnyű; belelkesíteni rá. Érdemes!)


6. osztály:

Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia

(Ragyogó történet egy 13 éves kiskamaszról, aki mindig szerencsétlen,
bajba keveredik, míg különös események láncolatán át – egy büntetőtáborban rájön, hogy a saját sorsáért egyedül ő a felelős. A könyvben ráadásul több szálon fut a történet, a múltban futó szál olyan nagyon fontos kérdéseket érint, mint pl. a fajgyűlölet, így komoly
beszélgetésekhez is kiinduló téma! Az utak természetesen találkoznak, mint minden jó regényben. Ha jól láttam egy video-előzetesben, ifjúsági film is készült a regényből a közelmúltban. Szerintem persze érdemes a könyvel kezdeni, és keresni az író más regényeit is!)


J. K. Rowling: Harry Potter összes

Animus kiadó, 2003.

(Évekig verhetetlen kedvenc volt, elég elkezdeni felolvasni és a gyerekek megrohamozták a könyvtárat. A filmeknél sokkal jobb, mert minden pont olyan, ahogyan ÉN elképzelem!!!)


Leonie Kooiker: A boszorkánykő

(Bár Harry mellett nem könnyű labdába rúgni, mégis ajánlom ezt a nagyon kedves és jóval kevésbé terjedelmes könyvecskét, amelyben egy iskolás fiú véletlenül birtokába jut egy varázskőnek, amit persze a boszorkányok társasága vissza akar szerezni.)


7. osztály

Gary Paulsen: Egyedül a vadonban

(Ha beszélgetni és gondolkodni akarunk, nem találunk jobb témát! Egy kamasz fiú, akinek a szülei válnak, lezuhan a kanadai vadonban repülővel. Egyedül éli túl a szerencsétlenséget. A városi fiú túlélése, küzdelme, kitartása, felnőtté válása. Nyelvileg vagy irodalmilag talán nem egy remekmű, de mi végig vitáztuk a gyerekekkel, mit hogyan csinálnánk, hogy képzeljük el. Nagyon jó lehetőség, hogy belehelyeztessük őket egy képzeletbeli helyzetbe, amely viszont már nem mese, hanem akár igaz is lehet.)


Thomas Brezina: Kincskereső hármasikrek – A lovagi kör hét rejtélye

(Ezt még nem olvastam, csak belenézegetve tetszett meg, lehet, hogy kisebbeknek való. Az írónak több más könyve is hozzáférhető, pl. a Térdnadrágos detektívek sorozat, de az biztosan kisebbeknek való.. Nekem szimpatikusabb volt a lovagos téma.)


Iliász, a trójai háború

Juventus kiadó, 1994.

(Évek óta vadászok egy valóban gyerekeknek szóló verziót a görög mitológiáról, talán ez az! Létezik egy folytatása is Odüsszeusz bolyongásairól, de azt még nem sikerült beszereznem. Még nem olvastam föl osztályban, nem tudom a reakciót, de ránézésre és beleolvasva nagyon jó.)


A görög kereszt rejtélye

(Sajnos nem tudom az írót és a könyvet sem találom, pedig komoly kutatómunkát folytattam. Kamaszkori nagy könyvélményem, amit aztán végig izgultak az alattam növekvő testvéreim is, szám szerint négyen. Szerintem a mai gyerekeknek is szuper lenne! Emlékeim szerint gyerekek nyomoznak titkos térkép alapján...)


8. osztály

Bevallom, ez a legnehezebb. A gyerekkönyv látszatát messzire kerülni kell, de attól még nagyon messze vannak, hogy felnőttek legyenek. Próbálkozásaim:

 

Graham Shelby: A penge éle

Árkádia, 1991

(A keresztes háborúk kora, közben egy testvérviszály és hatalmas szerelem. Majdnem egyöntetű; sikere volt, néha kicsit lassan alakul a story.)

 

Agatha Christie egyes regényeit ajánlotta gimnazista unokahúgom, mint pl. a Gyilkosság meghirdetve. Ezt ki kell próbálnom.

 

Szintén ajánlották Dumas A három testőr könyvét. A története ismerjük, az nagyon jó, kérdés, hogy a tálalás is élvezhető e a mai 14 éveseknek?

 
Nagy örömmel venném én is a könyvajánlatokat, főleg, amelyek egy picit a klasszikus műveltség morzsáit hordozzák, de legalább az igényes szórakozásra tanítanak. Köszönöm türelmedet!

Üdvözlettel:
Judit

 

7.

Kedves Csilla!

Egykor magam is sokat szenvedtem a kötelező olvasmányoktól, ezért
szeretnék hozzászólni a témához.

            Szerintem nem az a kérdés, hogy MIT olvassanak a diákok. Hanem az:
MIKOR?
            Egy átlagos diák reggeltől délutánig iskolában van. Délutántól késő
estig különórára jár, hazaér, tanul, és örül, ha végre aludni térhet. A hétvégét-meglepő módon-kikapcsolódással, haverokkal, alvással tölti. És mikor jut ideje unalmas, életidegen, több száz oldalas kötelezőket olvasni? (Mert valljuk be, kevés az élvezhető kötelező): A BMV-n. Azaz:
Buszon, Metrón, Villamoson. Ha van ülőhely. Ha pedig nincs… Nos, akkor az átlagos diák megszerzi a "Kötelezők röviden" c. igen hasznos kiadványt és imádkozik, hogy az elég legyen az órai felméréshez.

            Örülök, hogy felvetette a témát, munkájához minden jót kívánok:

egy fiatal egyetemista

 

 

8.

Kedves Mihalicz Csilla!

Olvastam a Nők Lapjában megjelent cikkét a kötelező olvasmányokról, és engedje meg, hogy gratuláljak. Végre akadt valaki, aki nyilvánosan is leírta, mekkora baromságot követelnek az irodalomtanárok (99%-uk?). Jómagam, bár '76-ban végeztem, lidércként nehezedett rám a kötelezők súlya. Igaz én német iskolában Goethe és Herderrel birkóztam. Jelenleg gimnazista fiammal élem át az irodalom nagyjainak teljesen tévesen megkövetelt remekműveit. Nem
találkoztam még olyan tizenévessel, aki a kötelezők alapján szerette meg az olvasás szépségét, vagy ébredt fel bennük az irodalom iránti érdeklődése. Nem akarom most említeni neves költőnket, akit megkérdeztek a verséről: "Ugye arra gondolt..." "Gondolta a fene..." – volt a válasz. Szóval a megvitatás, amely nem a kötelező, hanem a ráébresztő, az, amit rettenetesen hiányolok. Csakhogy ezzel munka is van. Érdekes szemlélet alakult ki az úgynevezett konzervatív tanároknál a verselemzéseknél: 1. Mire gondolt az író 2. Mire gondol a diák 3. Mit szeretne a tanár hallani, ami viszont az ő gondolata. Igaz a diák ilyenkor nem is fontos. Remélem sok tanár elolvassa az ön cikkét, bár kevesen akarnak majd tanulni belőle, elfogultságuk miatt. Én mindenesetre köszönöm önnek és további jó egészséges szemléletet kívánok az ifjoncok nevében is.

Levente


9.

Kedves Mihalicz Csilla!

Nagy örömmel olvastam a "János vitéz mindig győz" című cikket a Nők Lapja
utolsó számában és meg kell mondjam, hogy Fenyő D. Györggyel teljes mértékben egyetértek. Végre el kellene válni az irodalomtanítás olyan módszerétől, ami a gyerekek kedvét elveszi az igazi irodalom olvasásától.

            Két felnőtt lányom van – az egyik villamosmérnök, és annak idején ő is a Berzsenyiben végzett, de sajnos nem Fenyő D. György tanár úrnál. A lányom sem volt kifejezetten érdeklődő a szépirodalom iránt, es annak idején én sem, és ennek jó részt az iskolai irodalom-órák voltak az okai, amelyek nagyon unalmasak voltak. Arra a kérdésre, hogy mire gondolt az író, amikor az adott művet írta, feltehetően csak egy író tudna felelni, és akkor még meg sem említettük Arany Jánost, aki az ilyen kérdésre azt felelte, hogy "Gondolta a fene." Szerintem is olyan olvasmányokkal kellene foglalkozni, ami a gyerekeket, illetve a nagy diákokat érdekli. Például az általános iskolás gyerekemnek – mivel nagyon érdekelte a fizika és a matematika – odaadtam Madame Curie és más híres fizikusok életrajzát, másik gyerekemet mindennél jobban érdekelték a halak és a biológia. A kőszívű ember fiaiba belebuktunk, mert a gyerekek a latin kifejezésekkel nem tudtak megbirkózni, a könyv stílusa pedig még egy felnőttnek sem könnyű, hát még egy gyereknek. Végül mi is megnéztük filmen, és több-kevesebb sikerrel elkészítettük az olvasónaplót azzal, hogy hála Istennek túl vagyunk rajta.

            Nálunk nincs magyar tanár a családban, csak műszaki emberek, mérnökök, és ezért a lexikális műveltségnek nem nagy jelentőséget tulajdonítunk. Szeretném mindenki figyelmét felhívni, de legfőképpen az oktatásügyben dolgozókét, hogy készült egy PISA-teszt nevű felmérés, ami nem tételes tudást mért 32 ország között. Itt Magyarország a természettudományok terén tizenötödik, olvasásban és szövegértésben a tizenkilencedik. A nem túl előkelő matematikában a 21. helyre került. Elgondolkodtató, hogy a felmérés szerint a fiatalok tudják elemezni Shakespeare drámáit, de nem tudnak értelmezni egy használati utasítást vagy egy vasúti menetrendet. A PISA-teszt sikerországa Finnország. Talán meg kellene kérdezni őket, hogy miben áll a titkuk. Ugyanis ott nincsenek tagozatos osztályok, nincsenek felmérések és nincs szelekció és nincs felvételi. Osztályzatok csak az utolsó három évben vannak. Az első válogatás 16 éves korban történik. Ugyanis addigra talán kialakul, hogy ki mi után érdeklődik. A Berzsenyi gimnázium igazán nagyon kitűnő volt, hiszen a lányunk kiváló eredménnyel végzett mint villamosmérnök a BME-n, ahol  szerencsére nem volt irodalomból felvételi, és ahol szerencsére nem az átlageredményeket nézik, hanem kifejezetten a szakmai tárgyakat. Mondjuk nem kellett olvasmány-beszámolót tartani A kőszívű ember fiaiból, mert azon bizony elvéreztünk volna. El kellene gondolkodni azon, hogy talán nem kellene egyes középiskolákat "versenyistállóvá" alakítani. Van, ahol ezt
már általánosban kezdik. Végre úgy kellene megreformálni az irodalom-oktatást, ahogyan Fenyő tanár úr mondja, és hozzátenném a többi tárgyakat is. Például egyenesen szörnyűnek tartom, hogy Kodály Zoltán országában a zenetanítás sehol nincs, csak l-2 zeneiskola kiváltsága, gyerekeink zenei alapműveltsége minimális, sokan kottát sem tudnak olvasni.

            Személy szerint már régen nem vagyok érdekelt, de szeretném, ha talán
egyszer az unokáim már nem úgy mennének be egy irodalom órára az iskolába,
hogy de jó lenne minél előbb túllenni rajta.

Üdvözlettel
G. Miklósné



10.

Kedves Csilla!

Egy vidéki hatosztályos gimnáziumban tanulok, szeptemberben kezdem meg a kilencedik osztályt. Bár nem egészen vagyok még nő, időnként én is elolvasok egy-egy cikket, ami számomra is érdekes, tanulságos, vagy esetleg pont az én korosztályom problémáival foglalkozik. Ilyenekben nincs hiány! Anyukám (aki lelkes olvasója a lapnak!) ajánlotta figyelmembe azt a cikket, amiben éppen a kötelező olvasmányokról van szó. Élek is a lehetőséggel, és elpanaszolom Önöknek a témával kapcsolatos szívfájdalmamat!

            Erre a nyárra összesen tizenhárom (!) könyvet kaptam kötelező olvasmányként! Igaz, nem mindegyik könyvet kell teljes egészében kiolvasnunk, két-három könyvből csak bizonyos fejezeteket, részleteket adtak fel. Ám ez a mennyiség is éppen elég volt ahhoz, hogy
elkerekedjen a szemem! Az osztálytársaim, a szüleim, és természetesen én sem tartom helyesnek, hogy tizenhárom (!!) könyvet kell kiolvasnunk a nyáron. Édesapám azt mondta, ha nem végzek minddel, nem harapja le a fejemet, tisztában van vele, hogy nem tölthetem az egész nyaramat a könyvek társaságában. Persze megteszek minden tőlem telhetőt, haladok
az olvasással, de nem tudom, lesz-e türelmem és energiám végigcsinálni.          Mivel a kötelező olvasmányok köztudottan nem mindig a diák érdeklődési körének témáit fejtegetik, ezáltal nem igazán köti le őket. Így e könyvek olvasása igen csak hosszúra tud nyúlni. Magamról tudom, hogy néha akár háromszor is el kell olvasnom egy oldalt, mert majdnem elalszom fölötte, így nem is tudom nyomon követni, miről szól. Anyukám vette fel a kesztyűt az iskolával szemben, és telefonált az igazgatónknak. A problémánkra megoldás nem született, azzal az indokkal érvel a tanárunk, hogy ezeket a könyveket ki kell olvasnunk, nincs mese, és azért a nyáron, mert év közben nem lesz rá időnk. Nem tudom elhinni, hogy ezt a tizenhárom könyvet feltétlenül ki kell olvasnunk! Biztosan lenne olyan köztük, ami várhatna mondjuk egy évet! Az ideális mennyiség körülbelül négy-öt könyv lenne, nem?

1 jányka



11.

Tisztelt Mihalicz Csilla!

Lehangolónak és igaztalannak találom a kötelező olvasmányokról írt cikkét a Nők Lapja 25. számában. Igaztalannak azért, mert én teljesen máshol látom a problémát. Szerintem nem a kultúra kőbe vésett szentjeinek névsora távolodott el a mai kiskamaszok gondolatvilágától, hanem a mai világ neveli és alakítja őket olyanná (tisztelet a kivételnek), hogy ne érdekeljék őket nagyjaink művei. Óriási a magyar irodalom tanárok felelőssége: az ő feladatuk lenne megtanítani Móra Ferenc, Jókai Mór, Arany János szókincsét a gyerekeknek, venni a fáradságot, hogy elmagyarázzák a regénybeli, ma már ismeretlen fogalmak értelmét a diákoknak és bevezessék őket nagy regényíróink, költőink világába.

            Messzemenően nem értek egyet Fenyő D. György véleményével, mely szerint A kőszívű ember fiai kihagyandó lenne. Az én hetedikes, 14 éves lányom idén olvasta el a regényt kétszer is és rendkívül élvezte – olyannyira, hogy bizonyos részleteket kívülről idéz a belőle. Nem azért, mert bemagolta, hanem mert tetszik neki Jókai stílusa. Osztályában egyébként a többség nagy örömmel olvasta a könyvet, és egyáltalán nem érezték szenvedésnek, sem gyötrő kényszernek, hogy ez a kötelező irodalom.

            A magyar irodalom tanárai előtt természetesen a szülők szerepe említendő: az én "taktikám" az volt, hogy hosszú éveken át minden este felolvastam a ma 14 és 17 éves lányaimnak – ezek között éppúgy szerepeltek mesék, mint Arany János egy-egy balladája vagy Hegedűs Géza történelmi regényei és Erdődy János Ezüstpáncélos Johannája. A közös olvasásélményeket mindig megbeszéltük, kielemeztük. Mára az irodalom rajongóivá váltak gyermekeim és a sors ajándékaként mindkettő olyan magyartanárhoz került, aki fontosnak tartja a valódi irodalmi értékek átadását és a magyar nyelvi szókincs fejlesztését.

Tisztelettel:

Cs. Ágota

 

 

12.

Kedves Csilla!

Nagy örömmel vettem olvasással kapcsolatos cikksorozataikat. Nagy Emőke kedvenc könyvekről érdeklődő interjúi bizonyára velem együtt minden olvasni szertőnek nagy élményt jelentenek. A kötelező olvasmányokról szóló írásaikban munkám révén is érintett vagyok. Pályakezdőként gyermekkönyvtárban dolgoztam és szívesen emlékszem rá, milyen örömmel keresgették a tizenévesek a nekik-róluk szóló ifjúsági irodalmat (miközben persze a vizsgálatok már 15-20 éve aggasztónak mutatják az olvasás arányát a szabadidős tevékenységek között). Persze hozzánk a könyveket szerető gyerekek jöttek.

            Ma könyvtáros-tanárként viszont nap mint nap megtapasztalom a középiskolások kötelező olvasmányokkal szembeni ellenállását. Általában elszomorít, amikor szembesülök, mennyire mást tart értéknek a nálam fiatalabb korosztály, a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban, viszont részben a fiatalok pártján állok. A helyzet javítására már sokféle javaslattal, megoldási lehetőséggel találkoztam.

            Az angolszász országokban igen elterjedt gyakorlat a klasszikus művek lerövidítése. Személy szerint idegenkedem tőle, pedig pl. a Robinson Crusoe esetében ezt már régen elfogadtuk. Nyilván nem mindegy milyen mértékben érinti ez az eredeti művet. Tudtommal ezt a lehetőséget a gyermekirodalom alkotóinak egy része is elfogadja, de, gyanítom, egyhamar nem válik elfogadottá.

            Létezik a témában egy kiváló könyv: Nemkötelező olvasmány a címe,
szerzőjének (Daniel Pennac) igen szimpatikus ajánlata: a nagyobb, már olvasni tudó gyerekeknek is fel kell olvasni műveket. Sok szülő panaszkodik, hogy nem szeretnek olvasni  a csemetéi, csak elfelejtjük a tényt, hogy sok esetben az elsős-másodikos elsajátította ugyan az olvasás technikáját, de még nehézségei vannak a szövegértés terén. Ilyenkor engedik el a kezüket, amikor még arra vágynak, hogy hallgathassanak mesét, történeteket. Életem egyik nagy élménye saját olvasóvá válásom, amikor elsősként novemberben félig-meddig ismerve a betűket rávetettem magam a könyvekre és ezt a tevékenységemet azóta sem hagytam abba. Ezzel kapcsolatban semmilyen nehézségre sem emlékszem, pedig koraszülött voltam és enyhe halláskárosodottságom is van. Még nincsenek gyerekeim és tudom, nem ítélkezhetem mások felett, de néha-néha lehetne idő erre a közös olvasásra (tévénézés helyett). Az említett szerző sokkal meglepőbb ötlete, hogy az iskolai órákon a nagyobb gyerekeknek is nagyon hatásos hosszabb művek részleteiből felolvasni. Biztosan sokan felhördülnek, de szerinte akár egész órákat kellene erre áldozni, mert a nagyobbak is nagyon hálásak érte és fokozottabban érdeklődnek az irodalom iránt. És persze nagyon jól kell kiválasztani a műveket! Tapasztalatom nincs e téren, az iskolából viszont tudom, hogy szakiskolás diákok esetében még 15-16 évesen is olvasási nehézségekkel küszködünk, márpedig egy fiatal nem választ olyan elfoglaltságot, amelyben nincs öröme, sikerélménye!

            Én is azzal értek egyet, hogy alaposan meg kell változtatni a kötelező olvasmány-listákat! Általános iskolásokkal csakis mai szemléletű gyermekirodalommal lehet megszerettetni az olvasást, középiskolában pedig, bármilyen nehéz, de le kellene mondani a hosszabb lélegzetű művek olvastatásáról. A mai kiskamaszoknál siker lehetett Harry Potter, de közülük csak keveseknek jelenthetnek ugyanolyan élményt pl. Fekete István könyvei, mert megváltozott a világ, más kultúrában szocializálódtak. Nem csodálkozom, mikor a kamasz fintorog az Odüsszeiára vagy a Szigeti veszedelemre! Mi, felnőttek sem könnyen olvassuk ezeket a műveket! Még az olvasni szerető gyereknek is problémát jelent, alig értenek kifejezéseket stb. Ha az olvasás megszerettetése a cél, nem ragaszkodhatunk a klasszikus művekhez. A kortárs irodalom legértékesebb műveit is mindig szűk kör olvassa, ezt tudhatjuk a kiadók adataiból!

            Végül: az olvasás megszerettetéséért sokat tehet az iskola, a könyvtárak, mégis mint sok minden, a könyvekhez fűződő kapcsolatunk is főként a családban dől el.

Gabi

 

13.

Kedves Csilla!

Általános iskolai tanító és magyartanár vagyok. (Jelenleg itthon egy egy éves tündér kislánnyal.) Igaz a cikkben megjelent olvasáspedagógiai kérdések a középiskolás korosztályra vonatkoznak, kiknek körében nem tettem szert gyakorlatra, úgy gondolom, hogy a középiskolát megalapozó általános iskolai oktatás és nevelés szerepe az olvasóvá válás tekintetében igen nagy.

            A "kötelezőkkel" kapcsolatban szerintem örök dilemmában vannak a pedagógusok, már a nevét tekintve is: kötelező olvasmány. A hétköznapi beszédben gyakran elhagyjuk belőle az olvasmány szót – ezzel végérvényesen negatív irányba terelve a szó és a mögötte húzódó tartalom iránti érzéseinket. Minél jobban beletemetkezik egy diák a kamaszkor rengetegébe, annál kevésbé tetszenek neki a kötelező dolgok. Tényleg itt óriási a tanár szerepe. Szerintem ennek több összetevője van. Egyrészt, hogy a tanár megtalálja-e azzal a gyerekcsoporttal a hangot, másrészt, hogy ezt a hangot bele tudja-e komponálni saját tárgyának tanításába- jelen esetben az irodalomtanításba. A kötelező olvasmányokat elolvasni kötelező, de meg kell próbálni ezt úgy "tálalni", hogy ezek a kötelezettségek ne nyomják rá bélyegüket az olvasásra. Ha egy tanár lelkesülten beszél egy irodalmi műről, mert szívéhez közel áll; és a gyerekekkel megtalálta azt a bizonyos hangot, akkor azok a tanulók, akik fogékonyak valamennyire az olvasás iránt, jó eséllyel el fogják olvasni azt a művet. Persze maradnak olyanok, akik szívesebben részesítenek más tevékenységeket előnyben: sportolnak vagy számítógépet bütykölnek inkább, és számukra teher az olvasás. A kötelezőket viszont nekik is el kell(ene) olvasniuk, és ha akkor nem is, de a megbeszélés során talán hozzájuk is eljut valamilyen szinten az az esztétikai élmény, ami által gazdagodik személyiségük.

Üdvözlettel:

Sz. N. Zita

Ui: Ez a téma a szívem csücske, nagyon örültem, mikor felfedeztem a lapban.


14.

Kedves Mihalicz Csilla!

Engedje meg, hogy kezdetnek néhány sort idézzek az Ön, kötelező olvasmányok dilemmáját tárgyaló cikkéből: “Aki érti az idők szavát, beszerzi a videokazettát vagy átlapozza az elátkozott remekművet, és gyorsan lediktálja az olvasónaplót”. Nos, úgy tűnik, én nem értem az idők szavát. Lehet, hogy huszonöt esztendős létemre, magyartanárként lemaradtam valamiről? Első sorait olvasva erőt vett rajtam a döbbenet. Majdnem csapdába estem és a “fafejűek” csoportjába soroltam magam. De csak majdnem: mert éreztem, hogy
tétele kissé gyenge lábakon áll. A cseppet sem emberséges “büdös kölyök” megszólítás és társai hiányoznak pedagógiai (s majdan remélhetőleg szülői) eszköztáramból, de a “lett volna elég időd rá” sóhaja bizony már többször elhagyta a számat eddigi nyúlfarknyi pályafutásom alatt. Vonatkoztassunk el a kötelező olvasmány milyenségétől: lelkiismeretes pályatársaim pont azért adják ki az olvasnivalót, hogy az olvasással vagy olvasás közben felmerülő problémákat még idejében orvosolni vagy megvitatni lehessen. Erre törekszem magam is: meggyőzni tanítványaimat, hogy ne az utolsó pillanatban csapják össze munkáikat. Több mint kétséges számomra, hogy a szülő – még ha magyartanár is! – jó olvasónaplót képes lediktálni végignyalva egy órácska alatt a művet. Az ilyet nem is nevezném olvasónaplónak, hiszen így sem az olvasó, sem a napló kifejezés nem állja meg a helyét. És az a kolléga, aki az ilyet elfogadhatónak értékeli, valóban feleslegesen nyúzza nebulóit a feladattal. Saját magyartanáraim és főiskolai vezetőtanáraim közül a jobbak, mindig szempontsort adtak és adnak a tanulók kezébe, amely alapján könnyebben felfedhetik a mű szerkezetét, és saját véleményük kifejtésére is van lehetőségük. Én is igyekszem ilyen szempontsorokat összeállítani, még felzárkóztató pedagógusként is. Az olvasónapló nem lehet egyenlő a tartalom elmesélésével, hiszen annak alapján senki számára nem derül ki semmi a műről, könnyű lemásolni is. Míg egy jól összeállított, saját gondolatokat igénylő kérdéssor kizárja a másolás lehetőségét. Arról a szülőről is megvan a véleményem, aki rosszul felfogott segítőkészségből vagy a kérésnek engedve lediktálja a művet vagy közreműködik egy másik gyerkőc munkájának lemásolásában. Így könnyű, de csak rövidtávon, és nem is becsületes. Még akkor sem, ha tanár is nyílt titokként kezeli az ügyet. Ám az olvasónaplók “elkenése” csak tünete egy sokkal fontosabb problémának: mit olvastassunk az egyes évfolyamokon? Nyilván nem egyedül állítom, hogy az általános iskolák alsó tagozatán gondos, meseszerető tanító néniken (bácsikon) nagyon sok múlik, de már előbb, otthon és az óvodában meghatározó pozitív (és sajnos negatív) benyomásokat szerezhetnek a kicsik. A technika fejlődésével járó életmódbeli változások (például a sok-sok számítógépes játék) ellenére sem tehetünk engedményeket az általános műveltség (életkornak megfelelő) követelményeiből. Mert minél többet engedünk, annál gyorsabban száguldunk az olvasatlanság és a hagyományos, klasszikusi értékek pusztulása felé.. Van abban igazság, hogy az egyes műveket nem a megfelelő évfolyamokon tanítják; Jókai stílusa, idegen szavakkal teletűzdelt, egyedi mondatszerkesztésű szövegei egy bizonyos korig valóban nyögvenyelősnek hatnak. De A Pál utcai fiúkat és az Egri csillagokat hanyag eleganciával elvetni és helyette a Harry Potter-sorozat valamely kötetét bevetni több, mint helytelen. Nem mondom, hogy a Harry Potter és hasonló művek károsan hatnak gyermekeink szellemi fejlődésére, sőt. Olvassák, ha akarják. De ne Gárdonyi, Molnár Ferenc, Móra vagy mások helyett. Az Egri csillagok kifejezetten olvastatta magát velem 9-10 éves koromban is, a szintén olvasmányos Pál utcai fiúk pedig szerintem a morális nevelés egyik ékköve. A Kincskereső kisködmön egyes fejezeteiről ugyanezt tudnám elmondani. És bár mindhármat feldolgozta a filmművészet, olvasásuk élvezete cseppet sem lett kisebb. (Egyébként ha van rá idő és technikai felszereltség, nem lehet érdektelen feladat az adott mű elolvasása után (!) közösen megnézni a filmváltozatot, aztán együtt megvitatni, milyen különbségeket tapasztalunk könyv és film között.) Ha pedig a tanár, tanári munkaközösség túl hosszúnak találja a tárgyalandó művet, válasszon ki belőle egy részletet: azzal is szemléltethet bizonyos irodalmi jelenségeket, és később a tanulók késztetést érezhetnek az egész mű elolvasására; de hát egy-egy Harry Potter-kötet is több száz oldalra rúg.

            Nagyjából ennyit szerettem volna hozzáfűzni az Ön és Fenyő D. György tanár úr szavaihoz. Elnézését kérem, a megfogalmazás itt-ott kissé zaklatott. Üdvözlettel és tisztelettel küldi e sorokat egy rendszeres olvasójuk:

T. Piroska