HÍRHARANG

A MAGYARTANÁROK EGYESÜLETE HÍRLEVELE

IX. évfolyam 1. szám                                         2008. november

Kiadja: a ME Választmánya

Szerkeszti: Tamás Ferenc

A szám létrehozásában közreműködött

Arató László, Fenyő D. György, Horváth Beáta

http://magyartanarok.fw.hu    e-mail: magyartanarok@primposta.com

 

 

 

KRÓNIKA

·         2007. december 8-án „Sem utódja, sem boldog őse”? címmel Ady-konferenciát tartottunk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában. Az előadók (Kulcsár-Szabó Ernő, Teslár Ákos, Gintli Tibor), valamint a kerekasztal-beszélgetés költő-résztvevői (Borbély Szilárd, Térey János, moderátor: Tamás Ferenc) leginkább az Ady-befogadás nehézségeiről és az életmű problematikusságáról beszéltek. A délutáni szemináriumokon szövegelemző műhelymunka folyt (Pethőné Nagy Csilla, Schiller Mariann, Teslár Ákos, Tamás Ferenc).

Konferenciánkról Teslár Ákos Magyar Narancs-beli reflexióit közöljük (XX. évf. 1-2. szám, 2008. január 10.)

 

Ady az Idő rostájában – Meg akarlak tartani?

 

December második szombatján a Magyartanárok Egyesülete Ady Endrének szentelte rendes évi, közgyűléssel tarkított összejövetelét - a társaságban én is ott voltam, az Ady-kultuszokról beszéltem az érdeklődő magyartanároknak.

   Ady Endre 1877-ben, tavaly 130 éve született, az évforduló persze csak apropó volt, hogy a tanári körben szóba kerülhessen "tetszhalott" állapota a magyar kultúrában - ennek okát előadások, kerekasztal-beszélgetés és szemináriumok keresték. 2006-ban volt az Új versek kötet századik születésnapja, ez alkalomból is konferencia, kerekasztal-beszélgetés firtatta a kérdést: mi a baj Adyval, mit jelenthet ma a számunkra.

 

Idegesítő felhang

 

Az aggodalmak egyáltalán nem új keletűek: az Ady-befogadás színvonalával, az Ady-kultusz intenzitásával kapcsolatos elégedetlenség szinte egyidős a költőt övező kultusszal, általában a része is volt. Ám mintha mára csak ez az aggodalom maradt volna a kultusz utolsó hírmondójául. Ady nem szűnt meg a magyar kánon kiemelt költője lenni, noha az utóéletével, hatásával foglalkozó szövegekben gyakran idézett verscím mögött állandósult egy kérdőjel: Ifjú szivekben élek? A ma irodalmárainak megosztottságát ez ügyben a mostani eseményen megjelent két nagyszerű költő egy-egy bonmot-jával lehetne példázni: míg Térey János szerint Ady „szépen sajnálja magát”, néha önkritikus és sok újat hozott, az Ady pozőrségét és könnyű kezét kifogásoló Borbély Szilárd, bár szereti az Ady-verseket, "érez egy felhangot, ami végtelenül idegesíti".

   Ady pedagógiai megközelítése szintén régi dal. A hagyományosan a nemzeti érzelmek elültetésére és a nemzeti műveltség továbbadására szolgáló „magyartanítás” a huszadik század során végig szerző-elvű maradt, azaz nagy alkotószemélyiségekben gondolkodott, akiknek esztétikailag értékes életműve mellé szinte kötelező egy etikai példaként használható életutat állítani. Nem csoda hát, hogy Ady életében nagyjából ki is maradt az irodalomtankönyvekből, ám persze „pad alatti” olvasását így sem lehetett tiltani, és halála után olyan népszerű lett, hogy nem lehetett nem betenni a tananyagba. Az esztétikai és az erkölcsi érték különválását érezte a két világháború között népszerű tankönyvet író Zsigmond Ferenc is: „A zseni: ritka jelenség; az olyan zseni pedig, amely az erkölcsi eszményt is hiánytalanul megvalósítsa magában: sajnos még ritkább” - állapította meg általánosságban, majd levonta a következtetést: „Ha már minden áron a nevelés érdekének akarná szolgálatába állítani valaki Ady emberi életpályáját: csak elrettentő példaként tehetné ezt.”

   Valóban: ez az értelmezés nyitja meg az utat Ady előtt a tananyagba. A két világháború közötti tankönyvekben inkább elrettentő, semmint követendő példaként szerepel, „rövid élete ellenére is gyors hanyatlást mutató egész lírai egyéniségének egyhangúságával, kedélyéletének szűkkörűségével, különcködéseivel s a hangnak a korra szomorúan jellemző nyerseségeivel” vagy sorsának tanmesévé egyszerűsítésével. "Élete első felében az életörömök hirdetője volt (Vér és Arany), csak amikor ezek az életörömök tönkretették fiatalságát, testi és lelki egészségét, látta be helytelen életfelfogását, és a hitben nyert vigaszt (Krisztus-kereszt az erdőn, Az úr érkezése). Szüleiről mindig megható fiúi szeretettel ír." Az utóbbi, tankönyvekben makacsul visszatérő megjegyzés jelezheti, hogy kis jóindulattal minden életpályában találhatunk követésre méltót. A nyolcvanas évektől máig leggyakrabban használt (többször átdolgozott) tankönyv például felszólít: „a kudarcokon felülemelkedő, küzdő, meg nem álló emberséget tanuljátok meg Ady Endre költészetéből!”.

   A kommunista időszaktól kezdve Ady tankönyvi jelenléte drámai módon megnő, követendő példává válik, a "forradalom viharmadaraként" értelmezik. Az ötvenes években azt tanulják a diákok: „Szilárd jellemű gyermek volt Ady, az igazság mellett mindig bátran kiállt. Játszótársai ragaszkodtak hozzá, vezérüknek tekintették. Szeretett új játékokat kitalálni, s nagyon kedvelte a meséket”, és az így megalapozott szimbolista vezérszerep persze politikai tisztánlátással párosul: „a forradalom vezető erejét keresve jutott el a munkásosztállyal kötött fegyverbarátságig”, „Hazaszeretetéhez hozzátartozott demokratikus internacionalizmusa”, „A proletariátus harcai nyomán születő forradalmi versekben érte el életművének legmagasabb pontját” Míg a két világháború között forradalmársága hiba, istenkeresése erény, a század második felében ez megfordul: a hetvenes évek engedékeny megfogalmazásában is „Ady Istene a forradalomra hiába váró forradalmár kétségbeesett menedéke”, és nem több. Az ilyen ideologikus szempont a nyolcvanas évekig alig változik.

   Már e néhány példából is látszik: Ady Endre az iskolában mindig a tanulóifjúság számára egyszerűsített, megrostált, ideológiailag és pedagógiailag telített, kisajátított, kultikus alak. Versei kinyilatkoztatások, vagy a sorsának, eszméinek megértetését szolgáló dokumentumok. Ez az időszak azonban a rendszerváltással nyilvánvalóan véget ér.

   Mi a helyzet ma? Abban, hogy Ady személyének és szövegeinek politikai kisajátításai nem tettek jót, egyetértenek a különböző értelmezők. […] Szirák Péter szerint „Az Ady-életmű sohasem csak irodalmi jelenség volt, de mindenkor egyszersmind nagy kultúraképző stratégiák közép- vagy ellenpontja”, és „részint ez az oka annak, hogy az Ady-olvasás elveszíti dinamizmusát, megmerevedik”.

Magyaros nehézségek

 

Hogy mi a mai magyartanárok nehézsége Ady tanításával, azt természetesen nehéz összefoglalni, mivel örvendetesen sokféle magyartanár létezik, különböző célokkal és stratégiákkal – biztos olyan is van, akinek nem nehéz, de úgy tűnik, sok kiváló tanárnak az. Gondot jelenthet egyfelől, hogy az Ady-versek eredeti, száz évvel ezelőtti kontextusa - amely sokban magyarázza közéleti állásfoglalásait, és láthatóvá teszi, miben hozott újat költészete - nagyrészt hiányzik. (Több okból: vagy mert Ady egykor nehezen érthető versnyelve, éppen mivel sikert aratott, mára vesztett újszerűségéből, vagy épp azért, mert a történelem-tananyag tizenkettedikig hátrébb tart, mint az irodalom.) Van viszont helyette új kontextus: a magyar szó például aktuálisan is túlterhelt, kiben nevetési ingert, kiben feltétlen tiszteletet kelt. Az otthonról hozott műveltséganyag is változik, az Ady- vagy a Petőfi-kultusz egyre több ténye hiányzik belőle.

   A magyartanítás modern tendenciái felől nézve gondot jelent Ady lírai óriás énje, amely túlságosan a személyes megszólalás illúziójához kötődik, azaz a tanítandó versek többsége egyetlen szubjektum hangjaként hallható - ráadásul ez a gőgös „én” nem is feltétlenül szimpatikus. A költemények ma érzékelt egyszerűsége miatt - azaz amiatt, hogy első olvasásra érthetők (néhány kivétellel, mint Az ős Kaján vagy Az eltévedt lovas) – nem lehet izgalmas értelmezői munkába vonni a gyerekeket, ráadásul túl sok a "mindenképpen ismerendő" vers, hogy a kötetelemzés más alkotót nemigen illető kegyének mai nehézségeit ne is említsük. Összefoglalva: a magyartanárok a kultusz örökségével küzdenek. Nemcsak az egykori ideológiai túlterheltségről van itt szó, hanem arról is, hogy ami alkalmassá tette költőnket a kultikus elfogadásra, az a szövegelemző, esztétizáló befogadásnak nem mindig vonzó.

   Viszont továbbra is a közoktatás egyik feladata és a tanárok többségének célja maradt, hogy az ismeretek puszta átadásán túl neveljen is, azaz hogy irodalomórán értékek, eszmék, életmodellek is szóba kerüljenek. Hogyan járulhat hozzá ennek a helyzetnek a megoldásához – a problémák fenti regisztrálásán túl – az irodalmi kultuszkutatás szempontja? Optimista felfogás szerint a kultusz közvetíthet a tudományos eredmények és a fiatal olvasók között. A magyartanároknak előadó Kulcsár Szabó Ernő és Gintli Tibor egyetértett abban, hogy Ady inkább a romantikus költőszerep utolsó nagy képviselője, a "hang költője", mint a magyar modernség legnagyobb alakja, költészete csak ritkán, a hagyományosan leggyengébbnek tartott középső pályaszakaszban vagy az életmű második felében született néhány versével teremt folytatható hagyományt, amikor felmerül a versszubjektum nyelviségének tapasztalata. Ez a felismerés egyébként a legmodernebb, mai tankönyvekben már tananyaggá is vált, de félő, hogy egy ilyen, líratörténeti szempontú problémafelvetésre csak a középiskolások legérdeklődőbb rétege nyitott. Mi legyen a többiekkel? Mit kíván a magyar nép: mit kell tudnia Adyról a magyar kisgyereknek? (És persze ne legyenek illúzióink: amit nem tud meg az iskolában, azt máshonnan se nagyon fogja megtudni.)

   Remélhetjük, hogy idővel a ma korszerű értésmódok is közérthetővé válnak a kultusz segítségével? Attól tartok, nem: mindenféle laikus líraolvasásnak túl fontos része a „Szerző”. Két forgatókönyvet tartok elképzelhetőnek, mindkettő abból a tapasztalatból indul ki, hogy Adynak az utóbbi időben nincs kiterjedt kultusza. Az egyik szerint elfogadjuk, hogy elmúlt az idő, amikor a régebbi irodalom a hétköznapi, közéleti, hatalmi csaták és az egységesítő nemzeti öntudat fontos, ezért vitatható része volt - ebben az esetben a kultuszkutatás eredményei bekerülhetnek a tananyagba, elkezdhetünk beszélni a kultuszról, az imázsról, a kisajátításról vagy akár a nacionalizmusról. Ezzel nem kalandozunk messze Ady lényegétől: a kisajátítások sokszínűsége mutathatja azt, hogy ideológiailag milyen összetett volt az életműve. Véleményem szerint ez is egy mód, hogy Ady fontosságáról beszéljünk a magyarórán.

   A másik lehetőség, hogy nem fogadjuk el az Ady-kultuszok végét, ekkor a tankönyvíróknak és tanároknak alá kell szállniuk a tudományos elemzés magasából, és csinálni egy jobb Ady-kultuszt, mint az eddigiek: közérthető, ma tisztességesnek látszó, de az irodalom esztétikai szférájától idegen szempontok alapján aktualizálni alakját. Ady „tetszhalott” állapotának iróniája abban áll, hogy közben időszerű. Jelen viszonyainkra nem is túl nehezen lenne adaptálható: nemrég beléptünk az EU-ba - ő a Nyugat-Európához való csatlakozást sokszor szorgalmazta; a magyarság megmaradásával kapcsolatos aggodalmait könnyen el lehet helyezni a globalizáció kontextusában stb. Ha volna kedve valakinek aktualizálnia és kisajátítania: menne. Már csak azért megérné buta, leegyszerűsítő kultuszt kreálni köré, hogy azzal majd szembe lehessen helyezkedni, vagy pontosítani itt-ott, ami azért mégis kellemesebb, mint mindig a rá irányuló figyelem hiányával foglalkozni.

Teslár Ákos

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15744


·         Hős és sztár, mítosz és ipar (A megfigyelt nézés 9.) 2008. február 2. Konferencia a Magyar Nemzeti Filmarchívum Örökmozgó Filmmúzeumában

A konferencia azt vizsgálta, hogy miképp viszonyulunk idoljainkhoz.

Az előadások sora egy kutatás bemutatásával indult. Babarczy Eszter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára és a BME Média Oktató és Kutatóközpontjának kutatója egy 2006-os felmérés tanulságait elemezte. A kutatás és az előadás központi kérdései: Igaz-e, hogy a kommunikációs eszközök használata információ-túlterheléshez, az pedig anómiához vezet? Vagy éppen ellenkezőleg: minél több forrásból, több csatornán keresztül és több emberi kapcsolat segítségével tájékozódik az ember a világban, annál kevésbé jellemzőek rá az anómia mutatói?

   Gayer Zoltán Sztár és internet címmel a blogok világában működő érték- és preferenciarendszert vizsgálta. Az előadó véleménye szerint a televíziós médiasztárokhoz egy nivellálódási folyamat kapcsolható, míg a blogok világában újra meghatározóvá váltak a képességek és teljesítmények.

Somogyi Zoltán Politainment és reprezentáció – Politikai imázs a tabloid médiafelületen című előadása a politikusok karakteralkotásának tényezőit, a képfelületen való fennmaradás és megmaradás tényezőit, illetve a politikai kultúra és imázsépítés összefüggéseit vizsgálta.

   A délutáni programot Varga Balázs A hős mint sztereotípia című előadása nyitotta. Az előadó azt vizsgálta, hogy milyen kódokat kapcsolnak össze a reklámok hősei és sztáralakjai. Ezt követően Varga Zoltán A felettes éntől az „alantas én"-ig – Superman és Pókember sötét oldala címmel a jungi alapfogalmak alkalmazásának lehetőségeit vizsgálta a két képregény- és műfajklasszikus esetében. Végül Varró Attila A sztár mint vírushordozó – A sztár szerepe a kulturális evolúcióban címmel azt fejtette ki, hogy a klasszikus sztár milyen módon alakítja át a kulturális kódrendszert.

 

·         2008. február 23-án került sor média-sorozatunk szakmai napjára Hős és sztár: figura- és karakterelemzés az órán címmel az ELTE Radnóti Gyakorlóiskolájában.

A szakmai nap – szokás szerint – a konferencia anyagának, szakmai újdonságainak módszertani lehetőségeit vizsgálta. A nap során többféle, didaktikailag színes műfaj keveredett. A magyar- és mozgóképtanárok műhelymunkában tapasztalhatták meg, hogy az egyes témákhoz kapcsolódó feladatok miképp működnek, illetve maguk is készítettek, cseréltek feladatokat. Ezután a résztvevők bemutatóórán, mikrotanítás keretei között láthatták, hogy az újabb témákat hogy dolgozzák fel a diákok, illetve a bemutatóórát megbeszélés követte, melyben az órát néző pedagógusok magukkal a résztvevő diákokkal beszélgettek, vitatkoztak. A nap második felében az előadás és a műhelymunka keretei váltakoztak.

   Az első másfélórás blokkban két műhelyfoglalkozás között lehetett választani. Szarka Judit és Fenyő D. György A Harry Potter szóban és képben című foglalkozásán J. K. Rowling Harry Potter és a Főnix Rendje című regényével (5. kötet) és annak filmadaptációjával foglalkoztak. A közös munka tapasztalatai kapcsolhatók voltak a szövegértés tanulási-tanítási gyakorlatához, illetve az irodalom határterületei témakörhöz.

   Ezzel párhuzamosan Alakpárok a Ponyvaregényben címmel Horváth Beáta tartott műhelymunkát. A közös elemzés középpontjában a szövegértési feladatok és a filmelemzés technikájának összekapcsolása állt. A foglalkozás a gimnáziumi tananyag több pontjához (pl. filmi elbeszélés, műfajiság), illetve a mozgókép érettségi szövegértési feladatához nyújtott módszertani ötleteket.

   A következő sávban bemutatóóra zajlott. Játékok és hősök címmel Papp Orsolya és a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium diákjai mutatták meg, hogy a videojátékokat milyen szempontok szerint – hősök, narratívaalakítás – lehet elemezni. Az órán az elmúlt évek legnépszerűbb számítógépes játékainak karakterei kerültek elemzésre (Tomb Raider, Blood Rayne, The Suffering, Oblivion, Word of Warcraft, Max Payne).

   A délutáni sávban szintén két párhuzamosan futó műhelymunka volt. Az intellektuális hős filmre vitele és két transzformációja, deformációja címmel Arató László elemezte és elemeztette Shakespeare Hamletjének Kozincev-Szmoktunovszkij-féle címszereplőjét és Zeffirelli filmjének Mel Gibson által megteremtett akcióhős-karakterét.

   A Hamlet-elemzéssel párhuzamosan Jenei Ágnes és Horváth Beáta A sztár változatai című foglalkozása zajlott. A munka elméleti anyagok feldolgozásával indult, majd a résztvevők médiaszövegekhez – elsősorban Madonna The Girlie Show című koncertfelvételéhez kapcsolódó feladatokon keresztül elemezték a sztár jelenségét/jelenségeit: a klasszikus sztártól Madonna formaváltozatain át a Győzike-figuráig.

   A műhelymunkák az interaktív tábla órai alkalmazását, a sokszoros-sokféle képanyag összehangolásának és a gördülékeny óravezetésnek lehetőségeit is megmutatták.

 

·         2008. április 5. Mi újság? Újságolvasás, szövegértés, iskola

Országos Széchényi Könyvtár

A Magyar Lapkiadók Egyesületének támogatásával és közreműködésével szervezett konferencia első, Információs tér – nyilvánosság – életmód című etapjában először Gács Anna beszélgetett Síklaki István szociálpszichológussal és Izbéki Gáborral, a Metró című újság főszerkesztőjével. Szó volt egyrészt a kereskedelmi médiumok gyors térnyeréséről és az elit kulturális referenciapontok tekintélyvesztéséről, illetve olyan a technológiai változásokkal összefüggő jelenségekről, mint az online sajtó vagy a „civil” újságírásrás (blogok, fórumok). A beszélgetésben az derült ki, hogy a tényközlő újságírás mintha háttérbe szorult volna a napi sajtóban, s inkább a hálózati források kezdenének meghatározóvá válni. Illetve, hogy a napisajtó két politikai-ideológiai oldalán eltérő műfaji variánsok kezdenének kialakulni, s mintha a véleményformáló, véleménybefolyásoló újságírás a balliberális oldalon hanyatlóban lenne. A tényközlésben pedig mintha a másik oldal jeleskedne kevésbé.

   Kiss László A regionális lapok sikerének titkáról beszélt, pontosabban a helyi lapok jelentőségéről és olvasottságáról. A szubregionális sajtó, a lokalitás előretöréséről. Arról, hogy szereplőként is, szerzőként is nagyobb esélye van a helyi lapok olvasóinak a nyilvánosságba való belépésre. Arról, hogy a helyi, illetve körzeti lapok elől a világháló kevésbé veszi el a teret, s hogy ugyanakkor ezen lapok internetes mutációira, hálózati változataira is nagy az igény. Nem lehet véletlen, hogy a helyi sajtó és az oktatás között is termékeny kapcsolat alakult ki: a diákoknak alkalmasint saját olvasói oldaluk van az ilyen lapok egy-egy számában. Kelemen Zsuzsa a Séta-program (Sajtó és tanulás) sikertörténetéről számolt be. Arról, hogy a diákolvasók miképpen ismerkednek meg a szerkesztőség munkájával, a lapkészítés rejtelmeivel a program keretében, illetve, hogy táboraik, összejöveteleik milyen lehetőségeket teremtenek a diákok számára az újságkészítés gyakorlatának kipróbálására.

   A második etapban, mely a Sajtószövegek alakváltozása címet viselte, először Heller Mária beszélt a nyilvánosságnak a rendszerváltás utáni radikális átalakulásáról, az egynyelvűség és az egyközpontúság, illetve a nyilvános-művelt és a magánjellegű-profán nyelvhasználat közötti határ eltűnéséről, a hagyományos kulturális elit szerepvesztéséről. Majd Rényi Ágnes számolt be arról, hogy a régi Magyar Narancs hajdan szubverzív, kereteket feszegető stílusa hogyan vált az elektronikus kereskedelmi újságírás felforgató-társadalomkritikus elemeket immáron nélkülöző, de a nyilvános és a magán, az irodalmi és a szlenges nyelvhasználat közötti különbségtételeket felszámoló stílusának részévé.  

   Borókai Gábor és Uj Péter beszélgetése, melynek moderátora Arató László volt, arra a kérdésre kereste a választ, hogy az új kommunikációs technológiák hogyan alakítják át a hagyományos sajtóműfajokat és a sajtó nyelvét. A beszélgetésben az alapkérdésre inkább anekdotákkal válaszoltak a résztvevők. A változás radikális voltát mindkét újságíró elismerte, azonban a műfajok vagy a nyelvhasználat módosulásáról kevés általánosítható állítást fogalmaztak meg. Szó esett arról is, hogy milyen munkamegosztás alakul ki a nyomtatott hetilapok és a gyors reakcióképességű internetes lapok között.

   A harmadik, Sajtószövegek a magyarórán című blokk első előadója Tolcsvai Nagy Gábor konkrét szövegelemzésen mutatta be, hogy a szintaktikai kapcsolóelemek és a tematikus progresszió hogyan függ össze egy szöveg megalkotásának, illetve megértésének folyamatában. Ezzel mintegy a strukturális és a procedurális-dinamikus szövegvizsgálat különbségét illusztrálta. Schiller Mariann nagy közönségsikert kiváltó és igen gyakorlatias megközelítésű Szövegértés a magyarórán és az érettségin című előadásában azt mutatta be, hogy mi nem számít valódi szövegértési feladatnak, s hogy milyen félreértések is uralkodnak a szövegértési kompetenciával és az ezt mérő vizsgafeladatokkal kapcsolatosan a tanári és tankönyvszerzői közvéleményben. 

   A konferenciát délután három párhuzamos szeminárium zárta, melyeknek közös címe Sajtószövegek a tanórán volt. Weltner Mariann Tények és vélemények a szövegben című tréning jellegű foglalkozása először címek és szövegek párosítását végeztette a résztvevőkkel. Ennek nyomán részben azt tette vizsgálat tárgyává, hogy a címekből, illetve különböző retorikai és stilisztikai eszközökből, információhiányokból és nyelvi többletekből hogyan következtethetünk a szöveg alkotójának manipulatív szándékaira, elfogultságaira. Horváth Beáta Szövegértés, szövegírás és a folyamatosan változó nyilvánosság című műhelyszemináriumán szövegértés és szövegalkotás kapcsolatára helyezte a hangsúlyt. Apró cikkecskéket kommentáltatott írásban a résztvevőkkel, majd az értelmező kommentárokról is kommentárokat íratott, s ezzel arra mutatott rá, hogy ezek a kommentárok maguk is nyílt szövegek, melyek újabb kommentárokat szülve mintegy megteremtik a hiperlokális nyilvánosság modelljét. Papp Ágnes a Lapozgató című munkatankönyv koncepcióját mutatta be, amely olvasási nehézségekkel küzdő nagyobb diákokat újságkészítésen keresztül tanít újságot, egyáltalán szöveget érteni, olvasni. Sikerélményhez jut a diák, ha el tudja dönteni, hogy egy-egy cikk milyen rovatba is való, később pedig a cikkek pontosabb elolvasásához továbbírásukon, javításukon, megválaszolásukon keresztül vezet az út.

 

·         Hogyan kezdjünk hozzá?

      Módszertani tábor, Eger, 2008. június 30. – július 4.

 

Az idei (a tizenegyedik) tábor egyik fő témája – a Nyugat-évforduló szellemében – Kosztolányi Dezső prózája volt, az Esti Kornél-novellák és a Pacsirta. Másik témáját Tóth Krisztina költészete adta; a költővel való pódiumbeszélgetés nagy sikert aratott. Szó volt továbbá – a hely szellemében – Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének tanítási lehetőségeiről, látogatást tettünk a Szépasszony-völgy borospincéibe, továbbá megnéztük és megbeszéltük Pedro Almodóvar Volver című filmjét, a vállalkozó kedvű kollégák pedig a remek egri strandon kezdték a napot frissítő úszással. A szemináriumokat Arató László, Fenyő D. György és Vojtek Sándor, valamint Tamás Ferenc vezette. A tábor lebonyolításáért Fekete Gabriellát, Hartmann Ibolyát és Székelyné Nagy Zsuzsát illeti köszönet.

 

·         Újrafelfedezés és közvetítés

120 órás továbbképző tanfolyamunkat – több év kihagyás után – a 2007-2008-as tanévben ismét megtarthattuk. Az első félévben Bolonyai Gábor az Elektra-drámákról, ehhez kapcsolódva pedig Halász Péter zenetörténész Richard Strauss Elektra-operájáról tartott előadást. Dantéról Kelemen János, Shakespeare-ről Kállay Géza, Berzsenyiről Bécsy Ágnes beszélt. Irodalom és film kapcsolatát Arató László (Shakespeare-adaptációk) és Domonkos Pál Péter (Boccaccio-Pasolini) elemezte. Margócsy István Weöres Sándor Arany-pastiche-ait vizsgálta, a kapcsolódó szemináriumon Dobszay Ambrus Weöres „gyerekversei” tanításának lehetőségeit mutatta be. Hallhattunk előadást a nyelv és az agykutatás összefüggéseiről és a nyelvi zavarokról (Bánréti Zoltán), részt vehettünk szövegértést gyakoroltató szemináriumon (Weltner Mariann). Irodalomelemző szemináriumokon a Szigeti veszedelem (Mózer Tamás), Az aranyember (Pethőné Nagy Csilla) és Krúdy (Gintli Tibor) tanításával kapcsolatos módszertani feladatokat oldottunk meg. A második félévben a német romantikáról Földényi László, az Üvöltő szelekről Péter Ágnes adott elő, Vojtek Sándor pedig Csáth Géza olvasásába, elemzésébe és tanításába vezette be a hallgatókat.. A foglalkozások többsége modern irodalmi tárgyú volt, így Kertész Imréről (Molnár Gábor Tamás), Pilinszkyről (Lőrincz Csongor), Kányádi Sándorról (Pécsi Györgyi), Tandori Dezsőről (Stribik Ferenc), Vas Istvánról (Vári György), Nagy Lászlóról (Arató László) és Mándy Ivánról (Tamás Ferenc) hallhattunk. Dávidházi Péter József Attila és Illyés összeolvasását végezte el (Levegőt!, Egy mondat a zsarnokságról). A nyelvészetet Molnár Cecília (A mondat aktuális tagolása) és Bartha Csilla szociolingvisztikai előadása képviselte. A program házigazdája Tamás Ferenc volt.

 


 

HÍREK

·   A reneszánsz éve keretében az Országos Széchényi Könyvtár – Magyar Elektronikus Könyvtár önálló honlapot készített a Mátyás évfordulóhoz: matyasmesek.oszk.hu. Ezen szerepel egy szépirodalmi ajánló irodalomjegyzék, amelyet egyesületünk tagja, Terjéki Ildikó készített.

·   Ugyancsak ennek keretében került sor a Mátyás király mesemondó verseny meghirdetésére és lebonyolítására. Az ország minden részéből jelentkeztek 9-18 év közötti diákok. A versenyt felmenő rendszerben szerveztük a megyei könyvtári hálózattal együttműködve. A döntőre az OSZK dísztermében került sor 2008. szeptember 30-án, a magyar népmese napján. A győztesek névsora, valamint a döntő hanganyaga egyaránt megtalálható a matyasmesek.oszk.hu honlapon. A versenynek társkiírója volt egyesületünk.

 

DOKUMENTUM

 

Miért olvasunk Zrínyit?

Beszélgetés Arató Lászlóval az [origo] internetes portálon

Riporter: Nagy Gergely

2008. augusztus 28.

részlet

http://oktatas.origo.hu/20080828/az_irodalomoktatas_helyzete_hazankban

 

[…]

A problémacentrikus modulok -melyeknek középpontjában állhat egy-egy eszmetörténeti vagy lélektani probléma, egy-egy archetípus vagy toposz - oldhatják a kronológia kötöttségeit, miközben lehetővé teszik, hogy korunkhoz vagy a diákok érdeklődéséhez közelebb álló műveket válasszunk. Egyébként a suliNova Kht. megrendelésére az elmúlt három évben egy ilyesfajta, többfókuszú, problémacentrikus fejezetekből álló integrált (nyelvi-irodalmi) szövegértési-szövegalkotási program készült az 5-12. osztály számára. Ebben a programcsomagban alapelv a személyes tudás elve, melynek egyik összetevője az, hogy a tanulási folyamat a ráhangolódással kezdődik, azaz egy olyan fázissal, amelyben a diákok saját előzetes tapasztalataikat mozgósítják. A programcsomagot sok iskolában kipróbálták, piacra kerülése, jövője azonban teljesen bizonytalan.

 

- Kortárs írók, költők panaszkodnak arról, hogy miáltal rendre nem jutnak el negyedik osztály végére a kortárs irodalomig, (legfeljebb csak Pilinszkyig, olykor Radnótiig) a diákok fejében az irodalom valami halott, múzeumba illő, fenséges és megközelíthetetlen dolog marad, semmint élő, és velünk együtt létező, a saját problémáinkra reflektáló tevékenység.  Hogy lehetne az élő irodalmat az Önök által kidolgozott programba integrálni?

 

- Például úgy, hogy helyet kaphatnának az olyan visszafejtő szerkezetű modulok is, melyek a jelen vagy a közelebbi múlt irodalmától lépkednek vissza az elődművek, a pretextusok, architextusok felé, például Petritől Berzsenyin keresztül Horatiushoz.  

 

Egyre többször hallható kritika az is, hogy nemcsak a magyar irodalom meglehetősen férfiközpontú, de a kötelező olvasmányok is. Harc-harc hátán, gondoljunk csak az Egri csillagokra, A kőszívű ember fiaira, a Pál utcai fiúkra, az Iliászra. Más kérdés, hogy helyeselhető az a nézet, hogy válasszunk bátrabban olyan olvasmányokat is, amelyeknek főszereplői lányok, nők.

A Nemzeti Tankönyvkiadó Tóth Krisztina-Valaczka András-féle vállalkozása ebből a szempontból úttörő jelentőségű. Szerencsésnek tartom az olyan kreatív feladatokat is, amelyek „fiúregényeket” lányszereplőkkel gondoltatnak újra. Például: hogyan alakulna A Legyek Ura cselekménye, ha a lakatlan szigetre lányok kerültek volna? De az is a tágabb és rugalmas iskolai irodalmi kánonnak a hasznára válna, ha felső tagozaton esetleg Jacqueline Wilson vagy Christine Nöstlinger egy-egy könyve, középiskolában pedig a Brontë-nővérek vagy Jane Austen egy-egy regénye is belekerülne.

Az említett sulinovás programcsomag például többek között úgy birkózik ezzel a problémával, hogy az Emil és a detektívek című Kästner-regényt Franziska Buch feminista-multikulturalista filmadaptációjának középpontba állításával dolgozza föl.     

- Mit szól ahhoz, hogy még mindig az eddig legnépszerűbb tankönyv a Mohácsy-féle, sokszor erősen pozitivista, életrajzra hajazó (olykor marxista) megközelítést és értelmezést használó sorozat?

 

- A helyzet az, hogy amíg a magyartanári közvélemény jelentékeny része nem szakít tantárgyunknak külterjes maximalizmusra alapozó felfogásával, addig ez a könyvsorozat verhetetlen. Amíg a magyartanítás nem fogadja el a „kevesebbet, de személyesebben” -elvet, amíg a kommunikáció- és a kompetencia-központúság inkább csak jelszó, mint gyakorlat, addig a Mohácsy az optimális sorozat. Külön probléma, hogy a rengeteg kész elemzés és értelmezés nem teszi igazán jó értelmezővé a diákokat, ugyanis a rengeteg műismertetés inkább helyettesíti, mintsem ösztönzi az élményszerző olvasást.

 

- A kérdés adott: hogyan, merre tovább? Mivel lehetne változásokat elérni az oktatásban, valamint abban, hogy ne szerepeljünk olyan csúfosan az ismert nemzetközi szövegértési felméréseken?

 

- Az írói pályaszakaszok tanítása, a legalább hat „pályakép” és a sok-sok író- és költőportré nem a tömegoktatás színterévé vált középiskolába való. Alapjában műveket, témákat, szövegeket kellene tanítani – és mélyfúrások során csupán két-három kiválasztott nagy szerző és egy-két fontos korszak vagy irányzat kinagyítására lenne szabad vállalkozni. Egyébként pedig feladatunk nem más, mint pusztán az olvasás és az írás 12 éven át való tanítása, fejlesztése. Ehhez azt is hozzáfűzném, hogy jelenleg erős feszültség van a magyartanítás mai általános gyakorlata és a középszintű érettségi új feladattípusai között. De itt említhető meg a PISA-felmérések által ihletett szövegértési feladatsorok, amelyekre a hagyományos magyartanítás nem eléggé készít fel. 

   Ezt az érettségi körüli újabb vitákban is jelentkező feszültséget pedig valamilyen irányban fel kellene oldani. Egyfelől tehát létre kellene hozni, illetve el kellene terjeszteni olyan programokat, amelyek az érettségi követelményrendszer új elemeinek teljesítésére készítenek föl, másfelől pedig a szóbeli érettségi részletes követelményrendszerének szerzőközpontú és extenzív tételsorát úgy kellene átalakítani, hogy az jobban bátorítsa az új tantárgykoncepció felé való elmozdulást.  

 

 

 

 

1 %

Köszönjük az 1 %-ból befolyt 223.590 Ft -ot!

Kérjük, legközelebb is gondoljon ránk!

Adószámunk: 18159752-1-42

 

A 2007. évben befolyt 184 688 Ft-ot papír vásárlására, valamint konferenciáinkra fordítottuk.